Nyárád menti bivalyidő

Nem ritkán régen elfeledett módszereket, mesterségeket fedeznek fel, élesztenek újra a válsággal küszködő vidéki emberek. Így van ez a bivalytenyésztéssel is, ami hajdan igencsak jó jövedelmi forrása volt a Nyárád menti – és nem csak – embernek. Ezt próbálja újjáéleszteni a Pál család.
Nem minden a kövér legelő, Tücsöknek és Tündinek deleléskor az árnyékos posvány mindennél izgalmasabb. A két vaskos bivalyborjút Szent Péter kútjánál (valamikori tatárjárás előtti település) kaptuk lencsevégre a Székelykál és Iszló közötti völgykatlanban, amikor Nyárádremetéről jövet majdnem hogy feladtuk: a bivalytartás a Közép- és Felső-Nyárád mentén végképp a múlté, egyetlen egyedet sem találunk belőle, noha alig egy-két évtizeddel ezelőtt bivalycsordák jártak fel Tompa-havasára a remetei Vityál patakán. A „bihalról”, mint a havasalji erdőkitermelés káprázatos erejű haszonállatáról már csak mulatságos történeteket mesélnek.

Alsósófalván még van

A remeteiek úgy tudják, legközelebb Alsósófalván találunk számottevőbb egyedet (bár a Sóvidéken is rohamosan apad az állomány), Agyagfalván, ha még van tizenöt belőle, aztán a küküllőmenti szász vidéken, elvétve a Mezőségen, de a kalotaszegi Mérán vagy a mezőségi Széken még biztosra mehetünk.

Kérdésünkre, miért mondtak le a bivalytartásról teljes egészében ott, ahol – az egykori képhez máig tartóan hozzászokva – azt gondolnánk, még indokolt lenne, Birtók György nyárádremetei agrármérnök említ legalább három tényezőt: szeszélyes állatról lévén szó, nem könnyű a bivallyal való elbánás; általában különc természetű, esze ágában sincs a legelőn a marhacsordával tartani; a havasi rönktelepek erőgépei kiszorították a hagyományos igavonást. Nem mellékes az sem – teszi hozzá –, hogy a bivaly a sétárba meglehetősen szűkön ereszt (jobb esetben 7–8 liter), 8–12 százalékos zsírtartalmú tejét pedig az EU nem nagyon emészti, így különleges támogatási elbírálásra a gazdák nem is számíthatnak. Birtók mérnök tanúsítja, fejéskor az egykori remetei gazdáknak el kellett mondani három imádságot, ám ha úgy tartotta kedve a bivalynak, akkor a vasvilla sem győzte meg a makacs jószágot. Úgy tudja, a nyárádremetei bivalytartás is tradicionálisan a Nyulas, a Kakucs és a köszvényesi Vizeli családra összpontosult mindössze, ám reggelente legelőre menet népes bivalycsaládok fordultak ki a szóban forgó portákról. A tradíciókkal együtt mentek el a bivalyok a havasalji faluból.

Székelydályáról jöttek

Tücsköt (bika) és Tündit (ünő) az udvarhelyszéki Székelydályáról hozta gazdájuk a főszent nevét viselő katlanba; tavaly télen a kettőért 1500 lejt kértek el a dályaiak. Meglehetősen dédelgetett fekete jószágok a kecskék, a mangalicák és tucatnyi vadászkopók között is. Pál Tamás vadőr néhány éve jött felmenőinek völgyébe, kedvében áll az időközben lepusztult tanya válogatott benépesítése. A közeli dombtetőn álló parasztházban és idillikus környékén – a családi birtokhoz tartozóan – testvére, Pál Péter festőművész talált ideális műtermet magának.

A borjakról szólva gazdájuk azt mondja, állami támogatásról egyelőre szó sem lehet, nincsenek törzskönyvezve, ami meglehetősen bonyolult. Pál úgy értesült, a Brassó melletti Feketehalom környékén volna illetékes egyesület, ám nehéz a beférkőzés, a törzskönyvezésből monopolhelyzetet teremtettek. Ez a tény nem szegi kedvét a borjak gazdájának, akárki meglátja, Tücsök és Tündi a majdani bivalyállomány felmenőinek fognak számítani. A nyári deszkafödés helyett nemsokára új szajvánt építenek, a régi tanya nap mint nap hagyományos és szokatlan építkezési elemekkel találkozik. A kecskék is tudják a népi szólást, hogy a fák sem nőnek az égig, téglarakások tetején tépik a diófák lombját.

Pál nem tagadja, Háromszékről, Bölönből hozza a fekete állatokhoz való ragaszkodást, különleges, de nagyon is szerethető teremtéseknek tartja a bivalyokat. Pál Tamás unitárius lelkész-nagyapja hajdanán Svájcból hozott tenyészállatokat a Kis-Küküllő mentére, innen az állatok „egyenes vérvonalú” szeretete. Azt is mondja, csakis különlegességekkel kíván foglalkozni, ha a bivalytartást hobbinak tartják, akkor legyen hobbi, legalább tíz utódállatban látná Tücsök és Tündi szerepét. Egyelőre annyi, hogy EU-igazolt területen járunk, elég is öt hektáros legelő tanyát farmmá avanzsálni. Ahogy elnézzük, emberünkben a hagyományos paraszti és a nagyüzemi gazdálkodás vágya arányosan keveredik.

Megélés vagy túlélés

Most, hogy a szakállasok vannak soron, a födés alá 150 kecske jön meg este a legelőről. Hogy mennyi a nyájra a támogatás? Az állam egyedenként 44 lejt fizet, élni egy-két családnak meg lehet belőle, gazdagodni sehogy. Egyelőre a „tanyasi nép”, Pál Tamás három alkalmazottja tépi a kecskék tőgyeit, azt mondják, jár nekik fizetés, tiszta levegő, a városon kapható foglalkoztatási stresszből nem kérnek se napi, se havi adagot. Jaj és a mangalicák. A gazda kilenc tenyészkocát hozott Magyarországról, elérhető áron. Állítja, a mangalica húsának ára a különlegesség hamis tasakjába van csomagolva, vagyis mifelénk a különlegességek kétes címkéivel fújják fel az árakat.

Pál Tamás élettársa a magyarországi Vecsésről jár le a tanyára, roppant odavan a szóban forgó vidékért. Különösen a gyakori medvelátogatásról mesél otthon. Budapesti agrártudományi végzettséggel segíti Szent Péter kútjának és tanyájának gazdáját, bár Tamásnak is állattenyésztésről állítottak ki oklevelet. Szép vidék, mondom Tamásnak. Annál is szebb, ha saját tulajdon – zár beszélgetést emberünk.

Dallal a tejért

Megyünk a patakra, bivalyborjút simogatni. Az nem úgy van, a szeszélyes ünőborjú ugrik is felőlem, a gyepűből leskelődik, tapod. Lesz még belőle egy furfangos jószág. Talán fejkendőt fog kötni Pál Tamás is, ahogy a Kőhalom melletti Messendorfban fellelhető 200 egyedes tenyészetben tesznek, ahol a gépi fejés helyett beszálló férfiak rendszerint fejkendővel álcázzák magukat, mert a bivalyoknak úgy esik jól, ha fejkendős gazdasszonyok közelítenek a sétárral. Birtók György tényként állapítja meg nekünk, a bivalytartás ott maradt meg leginkább, ahol él még a népi-paraszti kultúra, ahol az emberek dalokkal szoktak a bivalyoknak kedveskedni, különben tej nincs. Mondjuk még, hogy Sóvidék, Szék és Kalotaszeg?

Ahogy leszakadt az ég, Tücsök és Tündi elmerült, lett a posványban kiadós dagonya. Bivalyidő, mordul a fellegekre az egyik tanyalakó.

Lokodi Imre

Összeállításunk a Corvinus Alapítvány támogatásával készült