
Fotó: Veres Nándor
Ismét védőmaszkokat ajándékoz médiahálózatunk az Erdélyi Médiatér Csoport támogatásával. A 2020-as októberi és decemberi villámakció sikerén felbuzdulva hétfőn újabb megmozdulást szervezünk Kolozsvártól Sepsiszentgyörgyig.
2021. március 07., 16:182021. március 07., 16:18
2021. március 07., 18:252021. március 07., 18:25
Az akció alapvető célja, felhívni a figyelmet a koronavírus elleni felelős védekezésre. Emellett lehetőséget biztosít arra is, hogy olvasóink személyesen találkozzanak azokkal az emberekkel, akik a mindennapokban garantálják a gyors és hiteles információk áramlását – a teljesség igénye nélkül jelen lesznek lapterjesztőink, újságíróink, rádiós kollégáink, adminisztrációs munkatársaink és marketinges csapatunk is.
Viszonyítási alapként ez azt jelenti, mintha Gyergyószentmiklós összes lakosa részesülne egy-egy védőálarcban. A maszkosztás helyszíne és időpontja már-már tradicionálisnak számít: déli 12 órától egyidejűleg indul az akció
Csíkszeredában a Nagyrét utcai Merkúr parkolójában,
Gyergyószentmiklóson a Művelődési Központ előtti téren,
Kolozsváron a Széchenyi téri piac bejáratánál,
Marosvásárhelyen a Dózsa György úti Merkúr parkolójában,
Sepsiszentgyörgyön a Sugás áruház bejárata előtt, valamint
Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utcai Merkúr parkolóban.
A vidéki karaván már a hajnali órákban útnak ered Székelyudvarhelyről, és főként marosszéki településeket érint majd.
Azok sem kell bánkódjanak, akik nem jutnak el az említett helyszínekre, hiszen ügyfélszolgálatainkon hétfőn reggel 8 és délután 4 óra között bármely hölgy átvehet egy szál szép virágot kollégáinktól.
Legyen ez a találkozás örömteli, de ne feledjük azt sem, hogy vigyázzunk egymásra!
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
2 hozzászólás