
Fotó: Kristó Róbert
Tejet, illetve tejterméket még nem, csak kiflit kapnak az erre vonatkozó kormányprogram keretében a csíkszeredai iskolások és óvodások. A tejtermék beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárás eredményét megóvta az egyik pályázó cég, véleményük szerint ugyanis nem működött megfelelően a licitet lebonyolító központi elektronikus program. Első körben az óvásukat elutasították, a cég a napokban dönt arról, hogy folytatja-e a probléma tisztázását vagy pedig a gyerekek tejtermékkel való ellátása érdekében eláll a további fellebbezéstől.
2010. szeptember 28., 17:152010. szeptember 28., 17:15
2010. szeptember 28., 17:262010. szeptember 28., 17:26
Fotó: Kristó Róbert
Nem indult be zökkenőmentesen Csíkszeredában az iskolatej program, a városbeli iskolákban és óvodákban egyelőre csak kiflit kapnak a gyerekek.
Szőke Domokos alpolgármester ismertette, az önkormányzat megpróbálta idejében kiírni és lebonyolítani a közbeszerzési eljárást a pék- és tejtermékek beszállítóinak kijelölésére, azonban csak a kiflit sikerült időre biztosítani a gyerekeknek. A péktermék beszállítására egyetlen cég, a Harmopan Rt. jelentkezett és ők el is nyerték a beszállítás jogát – közölte az alpolgármester. Portálunk kérdésére válaszolva a csíkszeredai iskolákban megerősítették, hogy a kiflit kapják rendszeresen a gyerekek. Nincs még ellenben tej illetve tejtermék.
Szőke Domokos bemutatta, a tejtermék beszállítására két cég jelentkezett, a bogárfalvi Gordon Kft. illetve a csíkszeredai Primulact Rt. és a dokumentációk benyújtása után augusztus 24-én mindkét cég részt vett a Bukarestben működtetett, központi, közbeszerzési portálon lebonyolított elektronikus árverésen. Ennek nyomán a Gordon Kft.-t hirdették ki győztesnek, a Primulact Rt. pedig megóvta az eredményt, a központi elektronikus licitáló portál hibájára hivatkozva – ismertette az alpolgármester. Elmondta, az óvást továbbították Bukarestbe, hétfőn, szeptember 27-én pedig megkapták a választ rá, mely szerint rendben volt az elektronikus árverés. A csíkszeredai cégnek most tíz napja van rá, hogy ha az eredménnyel elégedetlen, ismét óvást nyújtson be. „Lehet, hogy igazuk van, nem tisztem ezt nekem eldönteni, azonban bízom a bölcsességükben, hogy nem lesz ebből az ügyből egy hosszú herce-hurca és a gyerekek megkapják minél hamarabb a tejterméket is” – mondta az alpolgármester. Közölte, ha a csíkszeredai cég nem nyújt be újabb óvást, akkor megköthetik a szerződést a nyertesnek kinyilvánított bogárfalvi vállalattal.
A Primulact Rt. részéről Kovács Zsolt ügyvezető alelnökkel beszéltünk a kialakult helyzetről. Kovács Zsolt leszögezte, a céljuk semmiképpen nem az, hogy húzzák az időt és a csíkszeredai gyerekek ne kapják meg a tejet, de tisztázni szeretnék, hogy mi történt az elektronikus árverésen. A képernyő egy adott pillanatban azt írta ki, hogy mi nyertük meg az árverést, de aztán a végeredmény mégsem ezt mutatta – vázolta a problémát Kovács Zsolt. Közölte, megkapták az első óvásra a választ, de nem tartják ezt kielégítőnek. „Továbbra is úgy gondoljuk, hogy igazunk van és az árverési portál nem működött megfelelően” – szögezte le az ügyvezető alelnök. Azt mondta, hogy ha nem tartanák szem előtt a gyerekek érdekeit, akkor ismét biztosan óvást nyújtanának be, így azonban gondolkodnak még a dolgon és várhatóan szerdán döntést hoznak arról, hogy fellebbeznek-e másodszor is.
Az iskolatej program keretében a gyerekeknek most már alma is jár, ennek beszerzése folyamatban van – közölte Szőke Domokos.
Ma 16 óráig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg csaknem 492 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
Szerdán a parlament plénuma elé kerül vitára a 2026-os állami büdzsétervezet, miután a képviselőház és a szenátus illetékes szakbizottságai, majd a költségvetési bizottságok is megvitatták és elkészítették véleményezéseiket.
Jelentős eltérés volt Székelyudvarhely és Csíkszereda reggeli hőmérséklete között: a Hargitai megyeszékhely tovább tartja keddi dobogós helyét és szerdán hajnalban is is az ország leghidegebb lakott települései között maradt.
Anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását szerdán, a nyolcadikosok próba-képességvizsgájának harmadik napján
Erősebben ösztönözné az állam a sérülékenyebb munkavállalói kategóriákba tartozók alkalmazását. Új támogatásokat hagytak jóvá, több, már meglévőt módosítottak – ezek között szigorítások is vannak –, a kérdés már csak az, hogy lesz-e pénz mindegyikre.
Mozgásban is láthatjuk a decemberben mozikba kerülő harmadik, Dűne-filmet, ugyanis kijött hozzá az első – meglehetősen akciódús – előzetes.
Románia népessége 1991 óta fogy, a jelenség háttere mögött a gazdasági bizonytalanságnál mélyebb okok húzódnak meg: késői házasságkötés, átalakuló életformák, de egy különös székelyföldi jelenségre is felhívta a figyelmet Horváth István szociológus.
Az adóhatóság (ANAF) alkalmazottjának adta ki magát egy csaló, és egy gyulafehérvári cégvezetőn keresztül 86 ezer lejjel rövidített meg egy vállalkozást. A 49 éves női vállalkozó hozzáférést biztosított a csalónak egy laptophoz és egy mobilhoz is.
A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az új beruházások finanszírozásához – jelentette ki kedden Ciprian Șerban közlekedési miniszter.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.