
Fotó: Presidency.ro
Nicușor Dan államfő kedden közölte, hogy az elnöki hivatal visszautal az államkasszába 17,5 millió lejt az intézmény számára erre az évre elkülönített összegből.
2025. szeptember 30., 17:152025. szeptember 30., 17:15
Az X-en közzétett bejegyzésében az elnök hangsúlyozta, ahogyan azt már júliusban kilátásba helyezte, az elnöki hivatal „nem szimbolikus gesztusokkal”, hanem saját költségvetésének csökkentésével veszi ki a részét a megszorításokból.
Ennek megfelelően tájékoztatta a költségvetés-kiigazítás elfogadására készülő kormányt,
Nicușor Dan szerint „normális”, hogy a jelenlegi helyzetben az elnöki hivatal is járuljon hozzá a kiadások csökkentéséhez.
„Nem kérhetjük az emberektől, hogy hozzanak áldozatokat, ha nem teszi az állam is ugyanezt. Ez nem politikai gesztus, hanem jóérzés kérdése. Továbbra is elkötelezettek vagyunk egy karcsúbb, hatékonyabb és emberközelibb államapparátus mellett” – fogalmazott bejegyzésében az államfő.
Lakóház tetejére dőlt egy fa hétfőn a Vasláb községhez tartozó Marosfőn, tűzoltók a helyszínre siettek, hogy eltakarítsák – közli a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Marian Neacșu volt kormányfőhelyettes hétfőn kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) közösen bizalmatlansági indítványt terjeszt be az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
A hétvége folyamán számos Petrom-töltőállomás maradt gázolaj és benzin nélkül. Sok helyen hétfőn sem tudták pótolni a hiányzó üzemanyagot: Baróton például napok óta nem tudnak tankolni a gépjárművezetők.
Közel harminc házat érintett egy vasárnap reggel a Vrancea megyei Soveja községhez tartozó Rucăreni településen kitört tűzvész; az épületek mintegy fele porig égett, összesen több mint 300 embert evakuáltak.
Fagypont alá csökkent a hőmérséklet több székelyföldi településen, Csíkszeredában és környékén mínusz 6 fok alatti értékeket mértek hétfő hajnalban.
Elbocsátásoktól tartva a 10 százalékos költségcsökkentést előíró kormányrendelet módosítását kéri a Sanitas. Egyelőre nincs szó elbocsátásokról, de a szakszervezet Hargita megyei vezetője szerint ennek a lehetőségét is szeretnék megszüntetni.
Hétfőn egy washingtoni szövetségi bíróság előtt vád alá helyezik Cole Allent, aki szombaton a Donald Trump amerikai elnök részvételével tartott gálavacsora helyszínén tüzet nyitott.
Magyar Péter szerdán Brüsszelbe utazik és informális egyeztetést folytat az Európai Bizottság elnökével az uniós források hazahozataláról. Ezt a Tisza Párt elnöke vasárnap közölte Facebook-oldalán.
„Tolvajok azok, akik kizsákmányolják a föld forrásait, véres háborúkat vívnak, vagy a rosszat táplálják bármilyen formában, és nem tesznek mást mint elrabolják mindannyiunktól a béke és nyugalom jövőjét.”
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
szóljon hozzá!