
Fotó: Kós Károly Szakközépiskola
A csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola X. A osztályából 18 tanuló a németországi Cottbus városában volt szakmai gyakorlaton egy Erasmus+ pályázatnak köszönhetően június 29. és július 14. között – írja az iskola a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
2018. július 30., 21:222018. július 30., 21:22
A németországi iskola és a modern tanműhelyek bemutatását követően munkavédelmi felkészítőn vettek részt a diákok, ami után két, kőműves és ács csoportra osztották őket. Előbbi a két hét alatt egy sarok falszakaszt készített, nedvesség és hővesztés elleni szigeteléssel. Mint megtudtuk, mivel az ács csoport felügyeletével megbízott mester megbetegedett, a diákok a csempézést, a gipszkartonozást gyakorolták, csempéből mozaik kockákat vágva társasjáték-táblákat készítettek, valamint a gipszkarton illesztések készítésével is foglalatoskodtak.
A munkálatokra mindkét csoport számára új szerszámok és korlátlan mennyiségű nyersanyag állt a rendelkezésére. A beszámolóból kiderül, hogy a németországi szakoktató mesterek elégedettek voltak a csíki diákok munkájával, a tanulók pedig örültek a lehetőségnek, hiszen
Mint megjegyezték, a szakmai gyakorlat mellett sok szabadidős programban is részt vettek, pozitív élményekkel és tapasztalatokkal tértek haza a diákok.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Felsőboldogfalva lakóit vasárnap délután. Az egyik helyi lakos autóból le is fotózta a településre betévedő nagyvadat.
Romániának egy állandó energetikai és logisztikai válságkezelő központra, egy országos energiabiztonsági diszpécserszolgáltra lenne szüksége, nem eseti válságülésekre, hogy ne érje felkészületlenül egy esetleges „olajvihar” – véli az AEI elnöke.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a szavazatok 34 százalékával nyerne, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat; a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága 23, a Nemzeti Liberális Párté (PNL) 21 százalékos.
Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a fehéregyházi látogatás után beszélt a Székelyhonnak az erdélyi fogadtatásról, valamint arról, hogyan alakul át átláthatóbbá a határon túli magyar támogatások rendszere.
Tavaly a kiadásaikat jövedelmükből fedező romániai háztartások alig 29,4 százaléka engedhetett meg magának egy egyhetes üdülést az otthonától távol, szemben a 2024-ben jegyzett 26,6 százalékkal.
Megnyitották vasárnap a fehéregyházi Petőfi Sándor Emlékhely új állandó kiállítását. Ekkor jártak először hivatalos látogatáson Erdélyben az új magyar kormány képviselői: Tarr Zoltán miniszter, valamint Kalla Zsuzsa államtitkár-helyettes.
Egy tucat halálos baleset volt tavaly a Maros és Hargita megyén is áthaladó 15-ös országúton, így a közlekedésügyi rendőrök vasárnap is razziáznak ezen az útszakaszon.
Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután a Kovászna megyei Hídvég településen, a helyszín közelében fogalomkorlátozásra kell számítani.
Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.
Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!