Nemcsak emberi, hanem állati fogyasztásra is alkalmatlan gyergyói folyóvizek

biológia szakos tanáruk, Barabás Tibor javaslatára. Sok önkéntes segítőt nyertek meg az ügynek a vízminták begyűjtéséhez, és mentor-szakirányítót is találtak György Éva egyetemi docens személyében, a laborvizsgálatokat így a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen végezhették.

– áll a kutatópáros összegzésében.

Eszter és István hamarosan szakembereknek mutatja be a kutatás eredményét, portálunk olvasóival viszont hamarabb megosztották. Lelkesen beszéltek arról, miből állt a folyamat, hogy szívük szerint a kutak vizét is vegyelemezték volna, viszont a laborvizsgálatok nem két lejbe kerülnek, így hálásak lehetnek, hogy a folyóvizek összetételének kiderítését vállalta a Sapientia.

Osztálytársakat kértek fel segítőkül, valamint hozzáértőt, hogy a mintavételi helyeket megállapítsa, és hozzá a térképet elkészítse. Összehangolt munkára volt szükség, hiszen a steril üvegcsékben felfogott víz 24 óránál rövidebb idő alatt kellett eljusson a csíkszeredai laboratóriumba. Ott a két gimnazistára várt a feladat, hogy reagensek hozzáadásával, bizonyos gépezettel kiderítsék, mi minden van a hidrogén és oxigén mellett, sőt

– áll fehéren-feketén, és a két fiatal azt is tudja, ezek az adatok cseppet sem szívderítőek.

Megdöbbentő volt számukra például az, hogy mennyire szennyezett a Békény vize már fent, a város területén kívül, a négyes kilométer környékén. Azt sejtették, hogy a Békény Marosba ömlése után rosszabb vízminőséggel találkoznak, vigasztaló volt viszont az a tény, hogy a Fedeles-hídig csökkenő a szennyezettségi szint. Ezt azzal hozzák összefüggésbe, hogy ezen a szakaszon a Maros szabályozása kevésbé történt meg, a nagyobb kanyarok megmaradtak, gyakoriak itt az árterületek, így a természetes tisztulásra esély van.

Az Eszenyő pataka a legtisztább – derült ki a rangsorolásból, és a leírásban az is megjelenik, hogy a vizek szennyezettsége összefüggést mutat az élővilág változásával, amiről a horgászok nem csak regélnek. Az itt eredő patakok szennye tovább megy, Eszter és István megfogalmazása szerint „a Maros, mire elhagyja a medencét, nemcsak emberi, hanem állati fogyasztásra is alkalmatlanná válik, és tisztítása is nehéz feladat.”