Nem volt gond az „eltérített” repülővel

A Blue Air fapados légitársaság az Agerpres hírügynökségnek továbbított levelében hangsúlyozta: biztonságban ért földet hétfőről keddre virradólag az a repülőgépük, amely Kolozsvár helyett Marosvásárhelyen landolt.

Gáspár Botond

2010. június 23., 11:282010. június 23., 11:28

2010. június 23., 11:402010. június 23., 11:40

Galéria

A légitársaság tájékoztatása értelmében a Bukarest–Kolozsvár járatot a kincses városi légi kikötő helyett a marosvásárhelyi Transilvania reptér fogadta, mivel villámcsapás következtében meghibásodott a fényjelző berendezés, a leszállást pedig a megszokott módon hajtották végre. „A marosvásárhelyi légi kikötőben való landolás semmiben nem tért el a megszokottól, a tartalék reptér esetében előírtak szerint jártunk el. Ezután a Blue Air összes utasának biztosította a szállítást Marosvásárhely és Kolozsvár között” – idézi a hírügynökség a közleményt.

Továbbá a társaság pontosít: nem volt szó arról, hogy kevés üzemanyag lett volna a gépen, az eltérítés egyetlen oka a kolozsvári reptér berendezésének meghibásodása volt. Kedden a marosvásárhelyi légi kikötő igazgatója azt mondta, két, Kolozsvárra tartó nemzetközi járatot kellett fogadnia az intézménynek, a Blue Air Róma–Kolozsvár és a Tarom Madrid–Kolozsvár járatát, előbbi esete azért volt sürgős, mert a repülőgépen kevés üzemanyag maradt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Tanácsokkal segítette az anyját a vagyonáért megölő nőt – őrizetbe vették

Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.

Tanácsokkal segítette az anyját a vagyonáért megölő nőt – őrizetbe vették
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Négy testvér halála után állami gondozásba helyezték a család egyetlen életben maradt gyermekét

A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.

Négy testvér halála után állami gondozásba helyezték a család egyetlen életben maradt gyermekét
2026. február 06., péntek

Megtiltanák a 13 év alatti gyerekek közösségi médiahasználatát Romániában

A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.

Megtiltanák a 13 év alatti gyerekek közösségi médiahasználatát Romániában
2026. február 06., péntek

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt

Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt
2026. február 06., péntek

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat

Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat
2026. február 06., péntek

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval

Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott

Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott
2026. február 06., péntek

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást

Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást
2026. február 06., péntek

Megkezdte az általános sztrájk előkészítését a Sanitas

Az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben dolgozó Sanitas-tagok jó része az általános sztrájk megszervezésére szavazott, ezért a szakszervezet megkezdte a munkabeszüntetéssel járó tiltakozás előkészítését.

Megkezdte az általános sztrájk előkészítését a Sanitas
Hirdetés