
Sok hiányosságot találtak az elvégzett munkálatokban
Fotó: Pinti Attila
Nem halad a megfelelő ütemben a csíkszeredai tömbház-hőszigetelések folyamata. Noha több munkálatot kell idén elkezdeni, a korábbi évekből számos olyan lakóépület maradt, amelyeket különböző kivitelezési hiányosságok miatt máig nem vettek át a cégektől.
2022. május 08., 15:582022. május 08., 15:58
Ebben az évben 21 tömbház hőszigetelését kell elkezdeni Csíkszeredában, amelyekre korábban nyert támogatást a város a Regionális Operatív Program biztosította alapokból, amelyekért a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez kellett pályázni.
– tudtuk meg Bors Bélától.
Csíkszereda alpolgármestere szerint a Octavian Goga sétány 2., 4., 6., 10., a Decemberi Forradalom utca 5., a Mérleg utca 12–14., a Nárcisz sétány 6., a Szív utca 12–14. és a Fenyő utca 11. szám alatti tömbházak tartoznak ebbe a csoportba, ahol a licit befejezése és a szerződés aláírása után elkezdik a munkát. Szintén folyamatban van egy másik, 3 társasházat – Jégpálya utca 12., 14., és a Lendület sétány 5. szám alattiakat tömörítő csoport esetében is a közbeszerzési eljárás, amelyet nyáron fejezhetnek be.
A másik 9-es létszámú csoport – a Pacsirta sétány 5., 7., a Testvériség sugárút 11., 15., Decemberi Forradalom utca 26., 32., a Tudor Vladimirescu utca 17., a Müller László utca 4., a Kossuth Lajos utca 42. szám esetében a közbeszerzési eljárás kiírása késett, ez nemsokára megjelenik az elektronikus rendszerben – tudtuk meg.
A késlekedés azt is jelenti, hogy az utóbbi csoportnál ebben az évben a kivitelező kiválasztása mellett túl sok munkára nem lehet számítani.
Ez a helyzet tíz, korábban részben szigetelt vagy az európai uniós támogatás feltételeinek meg nem felelő – négyszintesnél alacsonyabb – társasháznál, illetve lépcsőháznál is, amelyek hőszigeteléséhez a kormány biztosított támogatást.
Az európai uniós támogatással tavaly befejezett Lendület sétány 10., 14., a Pacsirta sétány 2. és a Testvériség sugárúti 13. szám alatti tömbházak mellett a Testvériség sugárút 16. és 22/A szám alatti toronyházaknál, illetve a Mihai Eminescu utca 2–4. szám alatti nyolcemeletes társasháznál végzett hőszigetelések esetében a hibák kijavítására korábban március végéig adtak határidőt, de ez még nem történt meg.
Tavaly egyébként újabb 68 tömbház lakói jelezték, hogy igénylik a hőszigetelést, közülük 12-őt választottak ki a következő pályázathoz, amelynek anyagát ősszel lehet benyújtani – tudtuk meg.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!