
Archív
Fotó: Kocsis B. János
Módosítsák, egyszerűsítsék a közbeszerzési törvényt – szólította fel a kormányt, a döntéshozókat Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke hétfőn a regionális hulladékgazdálkodási konferencia megnyitóján fogalmazta meg ezzel kapcsolatos álláspontját.
2019. február 18., 21:302019. február 18., 21:30
Hangsúlyozta, hogy Kovászna megye az országban az elsők között építette ki a korszerű hulladékgazdálkodási rendszerét, ám a folyamat több mint tíz évet tartott a bonyolult közbeszerzési törvény, a bürokrácia miatt.
– részletezte a háromszéki közgyűlés elnöke. Felidézte, hogy a lécfalvi hulladékfeldolgozó üzemet európai alapokból építették, ám a közbeszerzés több mint 580 napot tartott, a késés miatt az EU-s finanszírozást is csak 65 százalékban tudták felhasználni, és az üzem beindítása másfél évet csúszott.
Az üzemig egy hat kilométeres megyei utat kellett építeni, erre a pénz és a tervek megvoltak, ám a közbeszerzés több mint 700 napig húzódott, ezért a már működő üzemet az első hónapokban csak a mezőn át tudták megközelíteni a szemétszállító autók. „A közigazgatásban dolgozók értik miről beszélek, azt kérjük a kormánytól minden lehetséges alkalommal, hogy módosítsák, egyszerűsítsék a közbeszerzés törvényét, amely a jelenlegi formában nincs logikusan felépítve, nem segíti, hanem akadályozza a munkánkat” – mondta Tamás Sándor.
A konferencián jelen levő Nicolae Tudose, a regionális fejlesztési és közigazgatási minisztérium (MDRAP) államtitkára válaszában rámutatott, az elmúlt két évben sokat egyszerűsítették az eljárást, ám tudatában vannak, hogy az még mindig bonyolult, gyakran azért, mert egy hivatalnok „valamit félreért”. Az államtitkár hangsúlyozta, ő is gyakran megtapasztalja a bürokráciát, Szerinte Tamás Sándor komoly problémát vetett fel, meglátásait továbbítja Bukarestbe, és szorgalmazza a törvénymódosítást.
A konferencián a Kovászna, Brassó és Hargita megyei szakembereknek, önkormányzati képviselőknek mutatták be az Országos Hulladékgazdálkodási Tervet, felkészítőt tartottak a hulladékgazdálkodási jogszabályokról. A konferenciára Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter is bejelentkezett, ám végül nem volt jelen.
A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
1 hozzászólás