A rugalmas időbeosztás és a távmunka elsősorban a szolgáltatásokban és a kreatív iparágakban alkalmazható
Fotó: Haáz Vince
Bár a világjárvány bebizonyította, hogy az – akkor még kényszerűségként megélt – otthoni munkavégzésnek számos hátulütője van, az, hogy a munkavállaló maga rendelkezzen az idejével, a járvány lecsengése után is fontos elvárás maradt.
2025. január 11., 14:442025. január 11., 14:44
Nem minden munkakörben engedhető meg az alkalmazottaknak, hogy saját tempójukban és egyéb teendőik közé szorítva végezzék el munkahelyi kötelességeiket, vagy éppen kicsit később ébredjenek és lássanak munkához egy-egy nehezebb nap után: az eladónak például ott kell állnia a pult mögött, a kórházban szükség van az orvos jelenlétére, és az iskolába sem mehet be csak akkor egy pedagógus, mikor éppen ráér.
Könyvelni viszont akár éjszaka is lehet, ezért elsőként a sepsiszentgyörgyi Conta könyvelési cég tulajdonosát, Attl Simonát kérdeztük a kötetlen munkaidő és az otthoni munkavégzés kapcsán.
Az utóbbi idők törvényi változásai nagyon megnehezítették a munkánkat, tehát könnyebb olyan közösségben dolgozni, ahol a szakemberek kommunikálnak egymással” – mutatott rá a tulajdonos.
képünk illusztráció
Fotó: Borbély Fanni
Hozzátette: meglátása szerint otthonról dolgozni sokkal nehezebb, de ha egy kolléga igényli, hogy egy pár napot otthon maradjon, mert valami gondja van, vagy csak csendben szeretne dolgozni, ez lehetséges, nincs semmilyen akadálya, hiszen a munka nagymértékben digitalizált.
Egyébként felajánlottam az otthoni munkavégzés lehetőségét, de a kollégák nem voltak nyitottak rá, főképp nem állandó jelleggel. A Contánál az ügyfelek fogadását is rugalmasan tudjuk megoldani: bár ennek ideje hivatalosan 8-tól 4-ig van, nem probléma, ha 10-től 2-ig jön be valaki, akkor így hívjuk be az ügyfeleket is” – mondta Attl Simona.
képünk illusztráció
Fotó: Csíkszeredai városháza
Hasonlóképpen a főleg nyugat-európai vállalatok számára dolgozó, szoftverfejlesztéssel foglalkozó sepsiszentgyörgyi Egnosis Kft.-nél is biztosított az alkalmazottak számára az időbeosztással kapcsolatos szabadság.
A hibrid munkavégzés is elfogadott, havonta néhány napot – a teljes munkaidő bizonyos előre meghatározott százalékában – akár otthonról is lehet dolgozni” – magyarázta megkeresésünkre Bihari Béla cégvezető.
Egy ágazaton belül sem működnek azonban egyformán a cégek, a tulajdonosok felfogásán, korábbi tapasztalatain és személyiségén is sok múlik. Egy másik könyveléssel és adótanácsadással foglalkozó cég, a ContExp alapítója, Debreczeni János kérdésünkre azt nyilatkozta: bár náluk is megengedett otthonról vagy saját időbeosztással dolgozni, mégis jobban szeretik, ha az alkalmazottak bejárnak, mert ha valami probléma felmerül, arra közösen gyorsan és operatívan találnak megoldást.
képünk illusztráció
Fotó: Borbély Fanni
Jakab Áron Csaba a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetségének (SZMVSZ) elnökeként széles rálátással rendelkezik a működő rendszerekre. Az általunk vizsgált rugalmasságot meglátása szerint a szolgáltatásokban és a kreatív iparágakban lehet a legjobban működtetni, ahol szellemi munkát végeznek, és az eredmény a fontos: ilyen a tervezőké, szerkesztőké, építészeké, marketingeseké, újságíróké és szoftverfejlesztőké, hogy csak néhány foglalkozást említsünk, ahol az eredmény szellemi termék. Jakab a mai munkavállalói igény kialakulásának gyökereit a koronavírus-járványig látja visszanyúlni:
– magyarázta az SZMVSZ elnöke.
Arra is kitért, hogy a távmunkán túl sokan igénylik a rugalmasságot oly módon is, hogy irodában dolgoznának, de kötetlen időbeosztással. „Mivel a munkáltatók többsége elvárja az irodai megjelenést nemcsak az egyeztetésekre, hanem a kapcsolattartás végett is, egyfajta hibrid munkavégzést látok működni a gyakorlatban, vagyis elég nagy rugalmasságot lehet tapasztalni több ágazatban is. Ez némiképp attól is függ, hogy milyen korosztályhoz tartoznak az alkalmazók.
A rugalmasságot nem tudják teljesen mellőzni, próbálnak is váltani, de megfigyelhető, hogy az idősebb vállalkozók jobban szeretik, ha az alkalmazott szem előtt van, a munka egy fedél alatt folyik, azonnali rendelkezésre állás van, bármilyen kérdés felmerül. Ezzel ellentétben a fiatalok, a harmincas-negyvenes korosztályhoz tartozó vállalkozók nagyon prosperáló, fejlődő cégeket tudtak kialakítani ezzel a rugalmassággal, magam is ismerek ilyen marketingügynökséget” – mutatott rá a jelen tendenciáira a vállalkozói szövetség elnöke.
A cikk lapcsaládunk munkaközvetítő portálján, a Jóállás.ro oldalon jelent meg először.
Egy nappal azután, hogy visszakapta jogosítványát, ismét ittasan ült volán mögé egy 41 éves férfi Maros megyében. A rendőrök őrizetbe vették, és eljárás indult ellene.
Az utóbbi két hét során 15-ször riasztották a Hargita megyei csendőröket a települések közelében felbukkanó medvék miatt.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi projekteket az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök.
A marosvásárhelyi városháza nemzetközi szakértők bevonásával szeretné parkká alakítani a Lovarda és a Liget közötti, kihasználatlan vagy nem kellőképpen hasznosított zöldövezetet. Első körben a városlakókkal egyeztettek pénteken délben.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Az ArcelorMittal acélipari vállalat véglegesen bezárja az energia- és építőipari piac számára profilokat és szögvasakat gyártó vajdahunyadi üzemét – jelentette be pénteken a vállalat vezetősége.
A hat késsel a parlament épületébe pénteken bejutni próbáló nő a kihallgatásán azt mondta, hogy hibát követett el, mert elfelejtette, hogy nála vannak ezek a tárgyak.
Megerősítette Utah állam kormányzója a Donald Trump által bejelentett hírt, miszerint elfogták Charlie Kirk jobboldali influencer gyilkosát. Az elkövető a 22 éves Tyler Robinson, akit otthonában fogtak el a hatóságiak.
A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül.
Hétvégén az orbaszéki Zágon községhez tartozó Papolcon második alkalommal tartanak termésnapokat. A szombati ünnepélyes felvezetés fénypontját Bede Erika első, természetfotókból összeállított kiállításának megnyitója képezi.
szóljon hozzá!