
Fotó: Gergely Imre
Noha már két hete egyeztettek a vitás kérdések megoldási lehetőségeiről a gyergyószentmiklósi Halász, Békény és Dózsa György utca felújítási munkálatainak kivitelezője és az önkormányzat illetékesei, a helyszínen azóta sem történt érdemi változás.
2023. november 22., 17:572023. november 22., 17:57
Öt éve, 2018 őszén kezdődött el a helybéliek által teherforgalmi útként ismert Halász, Békény és Dózsa György utcákat magában foglaló útvonal felújítása –
Amit a laikus gyergyószentmiklósiak is látnak: az utcák összekötése nem történt meg, a Békény utcában pedig balesetveszélyes a közlekedés,
Fotó: Gergely Imre
A beruházás kérdése a legutóbbi tanácsülésen is terítékre került, akkor arra kérték a képviselőtársai Erős Leventét, az RMDSZ frakcióvezetőjét, hogy szervezzen meg egy találkozót, ahol az érintett felek, vagyis a polgármesteri hivatal és a cég illetékesei tiszta vizet önthetnek a pohárba. Ugyanis
A megbeszélés le is zajlott, és amint megkeresésünkre válaszolva Erős Levente elmondta, láthatóan közeledtek az álláspontok az egyeztetésen. Úgy tudja, hogy
A megbeszélés óta azonban eltelt két teljes hét, de érdemi munkát azóta sem láthattak a gyergyószentmiklósiak. A témában megkérdeztük a polgármesteri hivatal és a kivitelező álláspontját is. Lényegi változás a korábbiakhoz képest nincs,
Fotó: Gergely Imre
A városháza válaszának felvezetőjében kiemeli, hogy a kivitelező ugyanazon a tavaszi napon kapott munkakezdési parancsot az említett szakasz felújítására, mint a felszegi utcákban dolgozó másik cég. Áprilisban a kivitelező ígéretet tett arra, hogy két héten belül befejezik a Halász utcai szakaszt.
Év elején, a városi költségvetésben 1 000 000 lejt különítettek el erre a munkálatra, máig 719 ezer lejt számlázott ki a vállalkozás a polgármesteri hivatalnak (a számlákat rendezték is).
A polgármesteri hivatal közlése szerint a kivitelező tervezői utasításokat várt, amelyet még aznap elküldött számukra a tervező, amikor kérték, a cég viszont el kellene készítse a tervezői dokumentum mellé szükséges mennyiségi listát. Ezen okmány alapján lehet a szerződésben foglalt értékeket aktualizálni, és ez elengedhetetlen a majdani elszámoláshoz.
A polgármesteri hivatal leszögezi: részükről nem volt beígért határidő, és reálisan látva a helyzetet,
A kivitelező Winfor Trade számára
Tehát a helyzet változatlan – mondta el Moldován József, a cég vezetője.
Fotó: Gergely Imre
A vállalkozásnál arra várnak, hogy mindenki aláírja, azaz elfogadja az új anyagok beárazási dokumentumát, és a tervező ez alapján új mennyiségi listát küldjön. Ennek hiányában
– mutatott rá a cégvezető. Hozzátette, hogy amint az említett akadályok elhárulnak, újrakezdik és be tudják fejezni az elmaradt munkálatot.
Moldován azt is közölte: nincs még véglegesítve az sem, hogy mi a város elképzelése a járdákban található aknatetők helyettesítését illetően, azt ugyanis nem részletezi a terv. Ezekről is egyeztetniük kell még.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
szóljon hozzá!