
Munkatelep Lövétén. Idén el kell készülnie az óvoda tetőzetének
Fotó: Erdély Bálint Előd
Több évnyi bürokratikus munka után most már zajlik az új, immár harmadik óvoda építése Lövétén – a munkálatokat jövőben kell befejezni. Azt tervezik, hogy az új intézmény hosszabbított programmal fog üzemelni.
2022. október 01., 15:502022. október 01., 15:50
2020 előtt csak egyetlen óvoda működött Lövétén, ám annak programja délután egy órakor lejárt, így muszáj volt elhozni onnan gyerekeket délután, ami sok nehézséget okozott a munkába járó szülőknek; emiatt voltak, akik más településen kerestek megfelelő intézményt a kicsiknek – vázolta a helyzetet Mihály Dénes, Lövéte polgármestere.
Mint mondta, az önkormányzat és a helyi katolikus egyházközség is úgy látta, hogy elengedhetetlen egy hosszabbított programmal üzemelő intézmény létrehozása a településen, ezért
Végül mindkét intézmény megkapta az igényelt támogatást.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Mihály Dénes elmondta: az egyházközség a magyar kormánytól kért segítséget, a pénzeket pedig viszonylag gyorsan fel lehetett használni, így 2019-ben már át is adhatták az új épületet, ahová azóta beköltözhettek az óvodások. Az elöljáró szerint egy igazi sikertörténetről van szó, hiszen
Idéntől például szinte duplájára nőtt az oda beíratott kicsik száma.
Az önkormányzat az Európai Unió Vidéki Beruházások Ügynökségétől (AFIR) kapott 500 ezer eurós támogatást 2017-ben az óvoda megépítésére, ám az ő dolguk korántsem volt egyszerű. A számos bürokratikus munkafolyamatot követően sikerült ugyan közbeszerzési eljárást hirdetni, de nyertest nem hirdethettek, hiszen óvások történtek.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az új óvoda építése tavaly kezdődhetett el, akkor az alapot öntötte meg a kivitelező, majd a fagyos időjárás beállta miatt szüneteltetni kellett a munkát – magyarázta Mihály Dénes.
Reménykednek ugyan, hogy kapnak némi költségvetés-kiegészítést az AFIR-tól, ám ezt még egy bizottságnak jóvá kell hagyja, ráadásul az erre előirányzott összeg is kevesebb a tényleges áremelkedésnél.
A polgármester arról is beszámolt, hogy ettől függetlenül helyi forrásokból sikerült elkülöníteni a szükséges összeget, ám ez nagyon nagy teher az önkormányzat számára. Nem tehettek ugyanakkor mást, hiszen
Az elképzelés szerint egyébként idén befedik az épülő kétcsoportos óvodát, jövő év végéig pedig – a finanszírozási szerződés szerint – teljesen be kell fejezni a megvalósítást.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!