
Az iskola zenészei, énekesei már eddig is több rendezvényt tettek szebbé fellépésükkel
Fotó: Pethő Melánia
Az évek során megtudhattuk és megtapasztalhattuk, hogy Gyergyóban az egy főre eső jó zenészek száma kiugróan magas. Kitűnő zenészekkel, énekesekkel és együttesekkel büszkélkedhet a város. A Salamon Ernő Gimnázium előadói által már számtalanszor megtapasztalhattuk a jó zene varázslatos hatását.
2018. június 13., 13:202018. június 13., 13:20
Jelen esetben nem a március 15-ei ünnepséget vagy a ballagást dobják fel, hanem visszakalauzolnak bennünket a 20. század hangulatába egy ütős koncert keretében.
Az iskola zenekara az idei tanévben alakult, leginkább azon tehetséges zeneszerető és valamilyen hangszeren játszó diákokból, akik nyitottak a közös zenélésre, együttműködésre, és motiváltak a közös fejlődésre.
A meglévő zenekarhoz később tehetséges énekesek csatlakoztak, akik színesebbé teszik a produkciót, velük együtt lesz teljes a felállás. Mára már magukénak tudhatnak egy feldolgozást és néhány sikeres fellépést is. A zenekar „mentora” Korpos Szabolcs zenetanár, aki teljes erőbedobással segíti és sajátos zenei ízlését felhasználva egyengeti a fiatal zenészek útját. Ő egyébként az iskolai kórus vezetője is, amely szintén bekapcsolódik egy pár dal erejéig a koncertbe.
De miért pont a huszadik század zenéjére esett a választás? A cél elsősorban az, hogy felhívják a fiatalság figyelmét a mai generációk számára már réginek számító magyar dalokra és az azokból fakadó lendületre, értékekre. A repertoárba 1950 és 2000 közötti dalok szerepelnek, Kovács Katitól egészen az Omegáig terjedő skálán. A felkészülés nagyon hosszas folyamat volt. Korpos Szabolcs elmondása szerint rengeteg idő és próba kellett ahhoz, hogy kialakuljon az a hangzásvilág, amit annyira el szerettek volna érni a próbák során.
– fogalmaz Korpos Szabolcs.
A koncert június 14-én lesz a gyergyószentmiklósi művelődési házban 19 órától. Jegyek már nem kaphatók, ugyanis a Vissza a két X-edik századba, emberkék! című koncertre pár óra alatt elfogytak a belépők. Viszont a szeptemberi iskolakezdéssel turnéra indul a zenekar a környékbeli iskolákba és a kultúrház színpadára is visszatérnek, ha igény lesz rá.
Gál Viola
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
szóljon hozzá!