
Csíkszereda, Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy után Marosvásárhelyen a sor. Archív
Fotó: Barabás Ákos
Csíkszereda, Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy után az Erdélyi Magyar Néppárt Marosvásárhelyen is megszervezi a Ne bántsd a magyart! elnevezésű tiltakozó rendezvényét. Az eseményt kedden 18 órától a Színház téren tartják, ahova a Marosvásárhely környéki településekről is várják mindazokat, akik szeretnének hangot adni nemtetszésüknek az utóbbi időben újból felerősödött magyarellenességgel kapcsolatban.
2019. szeptember 30., 15:252019. szeptember 30., 15:25
2019. szeptember 30., 15:282019. szeptember 30., 15:28
A helyszínen beszédet mond Csomortányi István, az EMNP országos elnöke, Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Vass Imre, a Magyar Polgári Párt Maros megyei elnöke, Makfalva polgármestere, valamint Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. A szónoklatok között zenés, táncos előadások és szavalatok lesznek.
Mint Brassai Hunortól, az EMNT Maros megyei szervezetének elnökétől megtudtuk,
„Makfalváról biztosan jönnek többen is, hiszen a község polgármestere is a szónokok között lesz” – jegyezte meg. Hozzátette, hogy előzetesen egyeztettek a polgármesteri hivatallal, a rendőrséggel és a csendőrséggel is, a rendezvényhez szükséges valamennyi engedélyt megkapták.
A szervezők úgy vélik, hogy az előző települések után Marosvásárhely is megfelelő helyszín arra, hogy harminc évvel a rendszerváltás után a politikai egység és a magyar közösség megerősítését hirdető tüntetésen gyűljenek össze azok, akik fontosnak érzik a magyar egységet, jogaik tiszteletben tartását, amelyek gyermekeink jövőjét és a helyben maradást is garantálják.
– fogalmazott Brassai Hunor. Az EMNP megyei elnöke hozzátette, meghívták az RMDSZ-t is, hogy vegyen részt az eseményen, de választ még nem kaptak.
Megkeresésünkre Kovács Mihály Levente, az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöke úgy nyilatkozott,
Testületileg nem vesz részt rajta az RMDSZ, de ha a tagok fontosnak tartják, hogy ott legyenek, megtehetik, az ellen nincs kifogásuk.
Perrel fenyegeti a kormányt a legfelsőbb bíróság az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítései kifizetésének halasztása miatt.
Átlépte a lélektani, literenkénti kilenc lejt a benzin ára az egyik csíkszeredai töltőállomásnál. A csíkszeredai OMV-nél péntek reggel 9 lej 02 baniért tankolható a 95-ös oktánszámú benzin.
Noha az iráni háború előidézte válság mindenkit érint, Európának továbbra is Ukrajnára kell összpontosítania – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken Brüsszelben, az éjszakába nyúló EU-csúcsot követő sajtótájékoztatóján.
Nagyböjti koncertsorozattal készül húsvétra az Erdélyi Hagyományok Háza, amely az elcsendesedést és a húsvétra való lelki ráhangolódást szolgálja.
Pénteken hajnali 3 órakor felfüggesztették a parlament két házának együttes ülését, amelyen a 2026-os állami költségvetés, valamint a társadalombiztosítási költségvetés tervezetének vitája zajlott.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Közelíteni fog a hőmérséklet a naptári dátumra jellemző értékekhez, szemben azzal, amit március elejétől mostanáig tapasztaltunk.
A parlament költségvetési-pénzügyi bizottságai csütörtöki együttes ülésükön 38 támogató és 13 elutasító szavazattal elfogadták a 2026-os állami költségvetés tervezetét. A jogszabályavaslat a parlament plénuma elé kerül.
A kormány csütörtökön 620 millió lejes keretet hagyott jóvá a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának támogatására.
Több mint 131 000 diák iratkozott be a jövő héten kezdődő próbaérettségire, amelyet a végzős középiskolai osztályokkal rendelkező iskolák 95,16 százalékában szerveznek meg – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.
1 hozzászólás