
Fotó: Bíró Boróka
Hagyományőrzéssel és közösségépítéssel ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját az Erdélyi Múzeum Egyesület sepsiszentgyörgyi fiókegyesülete, mely a hét elején tojásíró kalákát, majd a termésből kiállítást szervezett a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karán, illetve a református vártemplom új imatermében.
2024. március 29., 16:032024. március 29., 16:03
2024. március 30., 13:062024. március 30., 13:06
A két intézményt Bíró Boróka Júlia személye köti össze, aki az az Erdélyi Múzeum Egyesület sepsiszentgyörgyi fiókegyesületének elnöke, az egyetemnek pedig oktatója.
A kollégákkal, hallgatókkal, EME-tagokkal együtt három napig (hétfőtől szerdáig) tartó nagy kalákán a közel negyven résztvevő
„Nagyon jó hangulatú közös munka volt – részletezte Bíró Boróka.
Fotó: Bíró Boróka
Volt olyan, aki életében először fogott kesicét, hogy tojást írjon. Egyeseknek csak egy tojást sikerült megfesteni, más pedig 21-gyel tartotta a rekordot” – avatott be a részletekbe.
Mint elmondta, tojásírás közben bőven adódott alkalom megbeszélni azt is, melyik mintának mi a jelentése, milyen változatai vannak, hiszen a borzoskata, cserelapis más formát öltött a különböző falvakban.
Fotó: Bíró Boróka
Végül mindegyik minta rákerült egy tojásra, a kaláka termését pedig kiállításon is bemutatták: csütörtökön az egyetem épületében volt megszemlélhető, péntektől – miután az szabadnap, jövő héttől pedig vakáció van – a református vártemplom új imatermében csodálható meg a hímes tojások sokasága.
Fotó: Bíró Boróka
Fotó: Bíró Boróka
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!