
A pénzügyminiszter adatai szerint az országban forgalomban levő tízmillió járműből tavaly decemberben mindössze hétmilliónak volt érvényes biztosítása. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A pénzügyminisztérium javasolja, hogy hosszabbítsák meg június 30-ig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (RCA) árának befagyasztását; az erről szóló tervezetet már közvitára bocsátották – jelentette be Marcel Boloş tárcavezető.
2024. március 27., 10:052024. március 27., 10:05
2024. március 27., 10:082024. március 27., 10:08
A miniszter keddi Facebook-bejegyzésében emlékeztetett, hogy az RCA árának befagyasztásáról szóló korábbi határozat – amely a 6,8 százalékos inflációval megnövelt 2023. februári szinten rögzíti az árakat – március 31-én hatályát veszti, és indokoltnak tartják az intézkedés meghosszabbítását június 30-ig.
„Még mindig vannak problémák a gépjármű-felelősségbiztosítások piacán, amelyet a kereslet és a kínálat egyensúlytalansága jellemez” – érvelt a tárcavezető. Hozzátette, ez továbbra is
hosszú távon a biztosítási piac szabályozásán javító törvénymódosításokkal lehet orvosolni a helyzetet.
Bejegyzésében a tárcavezető rámutatott, hogy az országban forgalomban levő tízmillió járműből 2023. december 31-én mindössze hétmilliónak volt érvényes biztosítása. „Ugyanakkor az adatok azt mutatják, hogy egyetlen év leforgása alatt több mint 25 ezer baleset történik az országban” – idézi az Agerpres hírügynökség Marcel Boloş tárcavezetőt.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki Tarr Zoltán erdélyi látogatásán, a Madarasi Hargitán. Három célkitűzést fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A barátságtalan idő – sűrű köd, alig 6–7 Celsius-fok – sem tartotta vissza a motorosokat, sokan érkeztek október 18-án a Hármaskereszthez, hogy a szezonzáró áldáson együtt adjanak hálát az elmúlt hónapokért.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
szóljon hozzá!