
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Jelentősen megemelkedett az új fertőzések száma kedden Hargita megyében, ahol több mint 130 esetet azonosítottak, és öt koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset is történt. A kórházban ápoltak száma már a háromszázhoz közelít.
2021. október 12., 14:562021. október 12., 14:56
Rendkívül magas számú, 131 új koronavírus-fertőzést igazoltak kedden Hargita megyében 734 teszt feldolgozása során, ezzel 9946-ra nőtt a járvány kezdete óta azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Emellett öt újabb haláleset is történt, így a koronavírussal összefüggésbe hozható elhalálozások száma 559-re emelkedett.
A gyógyultak száma 62-vel nőtt az elmúlt 24 órában, ezáltal eddig összesen 8391-en győzték le a fertőzést.
A már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében 25 páciens esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatásában. Ebből az is kiderül, hogy ezer lakosra jelenleg 2,82 igazolt fertőzés jut a megyében az elmúlt tizennégy nap adatai alapján, ami – Kovászna megye után – a második legalacsonyabb érték az országban.
Egy lezuhant drónt találtak kedden a Vaslui megyei Viișoara község külterületén. Személyi sérülés nem történt.
Az előzetes értékelések szerint teljesítette az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt valamennyi mérföldkövet és célkitűzést a fejlesztési minisztérium – jelentette be kedden Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
A munkavállalók 83 százaléka úgy véli, hogy az étkezési utalványok nélkül csökkenne a vásárlóereje, miközben 65 százalékuk a háztartás teljes költségvetésének több mint 30 százalékát élelmiszerre fordítja – derül ki az Edenred felméréséből.
Több mint 41 millió lej az összértéke azoknak a projekteknek, amely révén 11 gyergyószentmiklósi tömbház újulhat meg. A finanszírozást megszerezte az önkormányzat, most a lakók kell felvállalják a maguk hozzájárulását.
A szezonálisan kiigazított adatok szerint júliusban 6,4 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,4 százalékponttal kisebb, mint júniusban – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Románia a NATO keleti szárnyának és a régió biztonságának megerősítéséhez is hozzájárul, miközben továbbra is kiemelten fontosnak tartja az Egyesült Államokkal fennálló stratégiai partnerséget – jelentette ki Nicușor Dan kedden.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt kedden 9 óra 54 perckor Vrancea megyében - közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A szlovák kormány jóváhagyta, hogy alacsonyan repülő légi célpontok észlelésére alkalmas radarokat és az azokat kezelő személyzetet küldjön Romániába – jelentette be kedden Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Kedden rajtol a Tengerpart mindenkinek program, amelynek keretében személyenként és éjszakánként már 39 lejtől lehet szállást foglalni a román tengerparton. Az akció szeptember 30-ig tart, egyes ajánlatok pedig októberben is érvényesek.