Mozgássérült-feljáró összefogásból

•  Fotó: Magyari Róbert

Fotó: Magyari Róbert

Mozgássérült-feljárót építettek Székelyudvarhelyen egy Tábor-lakótelepi tömbháznál – remélhetőleg e példa perecedenst teremt, és a város többi részén is követik, hiszen több mozgáskorlátozott mindennapjait könnyítenék meg a hasonló tettek.

Katona Zoltán

2010. július 27., 16:122010. július 27., 16:12

•  Fotó: Magyari Róbert Galéria

Fotó: Magyari Róbert

A Virradat bejárat 8. szám alatt vasárnap, július 25-én készítették el a tömbház bejáratához azt a feljárót, mely nagyban megkönnyíti a blokkban lakó mozgássérült, Sámuel Cecília mindennapjait. Cecília ugyanis évek óta egy mozgatható, de az esetleges fémtolvajok miatt leláncolt pléhlemezen át közelítette meg a tömbház földszintjét.

A Tábor-lakótelepi 1-es számú lakószövetség elnöke, Fazakas Mihály néhány héttel ezelőtt vette észre (éppen a közköltséglistát helyezte el a földszinten), hogy a mozgássérült hölgy édesapja segítségével milyen nehezen közlekedik, és az elképzelést hamarosan tett követte. A lakószövetségi elnök kőműveseket fogadott, a tömbház közössége vásárolta a cementet, a keményfalvi bánya biztosította a többi anyagot, s a blokkfelelős, Bálint András cége, a Viking Kft. a szállítást vállalta magára.

A város területén még két hasonló feljáró, illetve szerkezet van, egy a Bethlen-lakótelepen, egy pedig az 1918. December 1. utcában. Olyan mozgássérült viszont legalább még tíz van Székelyudvarhelyen, akinek szintén óriásit könnyítene mindennapjain egy hasonló feljáró megépítése – és mint a Tábor-lakótelepi példa mutatja, nem kell hozzá más, csak jóindulat és összefogás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Jelentős károkat hagyott maga után a vihar Kézdivásárhelyen

Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket rongált meg és egyéb anyagi károkat is okozott a szerdai vihar Kézdivásárhelyen – olvasható Szilveszter Szabolcs alpolgármester bejegyzésében.

Jelentős károkat hagyott maga után a vihar Kézdivásárhelyen
2025. július 09., szerda

Részleteket árult el a tervezett közigazgatási reformról Cseke Attila

A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak – jelentette be Cseke Attila.

Részleteket árult el a tervezett közigazgatási reformról Cseke Attila
2025. július 09., szerda

Benyújtotta a kormány elleni bizalmatlansági indítványát az AUR – frissítve

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.

Benyújtotta a kormány elleni bizalmatlansági indítványát az AUR – frissítve
2025. július 09., szerda

Fákat döntött ki a vihar Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen

Ezúttal Kézdivásárhelyre és Székelyudvarhelyre csapott le nagy erővel a vihar.

Fákat döntött ki a vihar Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen
2025. július 09., szerda

Ezentúl csak nyomós indokkal utazhatnak külföldre közpénzből a minisztériumi alkalmazottak

Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.

Ezentúl csak nyomós indokkal utazhatnak külföldre közpénzből a minisztériumi alkalmazottak
2025. július 09., szerda

A romániaiak több mint kétharmada szerint egyre több nő válik családon belüli erőszak áldozatává

A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.

A romániaiak több mint kétharmada szerint egyre több nő válik családon belüli erőszak áldozatává
2025. július 09., szerda

Két autó ütközött, hárman sérültek meg

Súlyos közlekedési baleset történt szerda délután Szászrégenben, a Beresztelke felé vezető útszakaszon. Egy súlyos, életveszélyes állapotban levő és két könnyebben sérült személyt szállítottak kórházba.

Két autó ütközött, hárman sérültek meg
2025. július 09., szerda

26 millió lej, 29 kilogramm arany, 12 ingatlan – zárolta a legfőbb ügyészség Horațiu Potra zsoldosvezér vagyonát

Elrendelte a legfőbb ügyészség Horațiu Potra vagyonának a zár alá vételét. A zsoldosvezért folytatólagosan elkövetett adócsalással, sikkasztással és pénzmosással gyanúsítják ebben az ügyben.

26 millió lej, 29 kilogramm arany, 12 ingatlan – zárolta a legfőbb ügyészség Horațiu Potra zsoldosvezér vagyonát
2025. július 09., szerda

Árvízveszély Hargita megyében – narancs- és sárga kódú figyelmeztetés a folyók mentén

Narancssárga és sárga kódú árvízriasztást adott ki szerdán az Országos Hidrológiai Intézet, az érintett Hargita megyei területeken árhullámokra, heves vízlefolyásra és vízszintemelkedésre kell számítani.

Árvízveszély Hargita megyében – narancs- és sárga kódú figyelmeztetés a folyók mentén
2025. július 09., szerda

Viharok, tüzek és balesetek: 106 riasztás 24 óra alatt Maros megyében

Az elmúlt 24 órában a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak összesen 106 sürgősségi bevetésen kellett helytállniuk. Közúti balesetekhez, tizenegy tűzesethez, kidőlt fák eltávolításához riasztották őket.

Viharok, tüzek és balesetek: 106 riasztás 24 óra alatt Maros megyében