Mitől igazi az ünnep?

Amikor a semmiből kellett valamit teremteni

A rohanós, zavaros ünnepi időszakban azonban néhányaknak eszébe jut, nem is olyan régen volt ez teljesen másképp is. Élnek még szép számban olyan idősek, akiknek élesen élnek az emlékezetükben a kommunista diktatúra árnyékában töltött karácsonyok, amikor valóban, szinte csak a szívekben lehetett ünnep.

„Abban az időben nem volt szabad karácsonyfát készíteni, de mégis mindenki abban járt, hogy egy-egy kicsi karácsonyfát csináljon, hogy mégiscsak érezze az ünnep melegét, hangulatát.

– idézte fel kérésemre az udvarhelyszéki Székelyszentlélek 1990-ben nyugdíjazott tanítónője az egyik 60-as évekbeli karácsonyt. Mint meséli,

„Hanem aztán a pártbizottságtól lejöttek ellenőrizni, hogy tanítunk-e karácsony másodnapján. A tanítással nem is volt baj, csak aztán az iskolából mindenik tanügyihez bejöttek a saját lakásába, »keresték az igazgatót«. Valójában azért jöttek, hogy ellenőrizzék, díszítettünk-e karácsonyfát, mert ugye nem szabadott volna. Január hatodikán aztán volt egy rajoni gyűlés, az egész rajonból ott voltak a tanítók.

Mi, három család laktunk itt a faluban akkor, és mindannyiunknál karácsonyfa volt”. Beszélgetőtársam ma már kacagva idézte fel az akkor történteket, hiszen idővel minden közös emlék szebbé szelídül. Azóta is minden évben díszít karácsonyfát – mondja, s bár ilyesmitől hál’Isten már nem kell tartani,

Akkor tilos volt karácsonyfát díszíteni, ma pedig százával árulják a díszítésre szánt fenyőket falvakon és városokban egyaránt. A kontraszt óriási, a két korszak közötti különbségeket pedig napestig lehetne sorolni. Hogy jobb volt-e, vagy roszabb arról sok esetben megoszlanak a vélemények. Egy dolog azonban biztos:

A karácsony csodája talán valóban valahol a kettő között keresendő.