Miniszteri körút az árvíz sújtotta településeken

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter pénteken, július 2-án Hargita megyébe látogatott megtekintve az árvíz sújtotta településeket, feltérképezve azokat a lehetőségeket, amelyekkel a bajba jutott közösségeket segíteni tudja.

Létai Tibor

2010. július 02., 14:582010. július 02., 14:58

2010. július 02., 16:332010. július 02., 16:33

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Borbély László miniszter Hargita megyei körútját – többek között Ladányi László prefektus és Borboly Csaba megyei tanácselnök társaságában – az udvarhelyszéki Újszékely községben kezdte, majd Csíkszéken folytatta, ahol Csíkszeredában, Csíkmadarason és Csíkszentdomokoson vizsgálódott, meghallgatva a helyi szakemberek és elöljárók panaszait, valamint az általuk javasolt megoldásokat.

A megyeházán a hargitai árvízhelyzetről Zolya Zoltán, a megyei tanács közigazgatási osztályának vezetője számolt be, aki számokban is felvázolva a károkat Borbély László miniszternek. A megyeszékhelyről indulva Csíkmadarason állt meg először a miniszteri konvoj, ahol Bíró László polgármester és Miklós Géza az Olt Vízügyi Igazgatóság csíkszeredai szakaszmérnökségének igazgatója fogadta a kormány képviselőjét. A vízügyi szakember elmondta, hogy az éghajlatváltozás következtében új helyzet állt elő és ennek megfelelően kell a továbbiakban az árvízveszélyekkel szembenézni és elhárítani azt. Ezt követően Csíkszentdomokos Balánbánya felőli részén vizsgálódott a miniszter, ahol az Olt még mindig medréből kiöntve hömpölygött. Domokoson egy hatalmas zápor fogadta a minisztert, Ferencz Alajos polgármestert és az őket kísérő újságírókat, ízelítőt adva az elmúlt napok keserű hangulatából.

Borbély László körútja során többek között kifejtette: „sajnos Hargita megye is megsínylette az árvizeket az elmúlt hetekben, de szerencsére nem kért emberéletet az ár. Gratuláció illeti a vízügyeseket, akik helyt álltak a nehéz pillanatokban. A 2005-ös helyzethez képest, most sokkal jobb volt a szervezés”.

A miniszter kérte az önkormányzatokat, hogy azokat a munkálatokat, amit el tudnak végezni helyi szinten és nem másoktól függnek végezzék el. Borbély ígéretet tett a támogatásról, elmondta: ami rajtuk múlik azt megteszik, ezekben a napokban a kormánynak benyújtanak egy olyan anyagot, melyben felvázolják azokat a prioritásokat, amelyek nem túl nagy volumenű munkálatokat kívánnak, hogy a kisebb gátakat a továbbiakban meg lehessen építeni.

Domokosról a marosfői EU-táborba vezetett a környezetvédelmi miniszter útja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában  

Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában   
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés