
Képünk illusztráció
Fotó: Rab Zoltán
A kormánynak továbbra is az a célkitűzése, hogy „mielőbb” érje el a tízmilliót a beoltott román állampolgárok száma; ha ez teljesül, lehet tárgyalni a maszkviselési kötelezettség megszüntetéséről – jelentette ki pénteken Florin Cîţu kormányfő.
2021. április 09., 17:342021. április 09., 17:34
A miniszterelnök rámutatott, első lépésként ötmillió személyt kellene immunizálni június elsejéig, majd további ötmilliót augusztus elsejéig.
„Amikor elérjük a tízmillió beoltott személyt, számításba lehet venni a kötelező maszkviselés felszámolását. Addig azonban mindenkit felkérek, hogy tartsa be az egészségügyi óvintézkedéseket, és menjen el oltásra” – írja az Agerpres hírügynökség a miniszterelnök Facebook-bejegyzésére hivatkozva.
Kimenekítették a betegeket csütörtök este a ștei-i pszichiátriai kórházból egy tűzeset miatt – közölte az egészségügyi minisztérium.
Az időjárás idén is komoly terméskiesést okozott a gyümölcsöskertekben, a szélsőséges jelenségek és kilengések pedig olyan gyakran ismétlődnek, hogy a szakember szerint már a kert megtervezésénél, a csemeték kiválasztásánál is muszáj ezzel számolni.
Sárga jelzésű hidrológiai figyelmeztetést adtak ki csütörtök este: a Tatros-folyón és mellékpatakjain hirtelen áradásra lehet számítani, a vízszint helyenként meghaladhatja a figyelmeztetési határértéket.
Házkutatást tartott csütörtökön a DIICOT Bukarestben és Otopeni-ben egy Romániában élő svéd állampolgár kézre kerítése érdekében, aki a gyanú szerint több, Svédországban megrendelésre elkövetett merényletben is érintett.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg – derül ki egy csütörtökön ismertetett elemzésből.
Tűzesetek, földcsuszamlások vagy súlyos betegségek által érintett családok kapnak pénzbeli támogatást a kormány által jóváhagyott csütörtöki határozat szerint. Az érintettek között székelyföldi megyék lakói is vannak.
A Nagycserged községhez tartozó erdő közelében holtan találtak rá csütörtökön arra a férfira, akinek kedden jelentették az eltűnését. A férfi önszántából távozott, azóta kerestették a hozzátartozói.
A legfelsőbb bíróság csütörtökön helyt adott Horațiu Potra fellebbezésének a házi őrizetét elrendelő határozat ellen, és hatósági felügyelet alá helyezte a zsoldosvezért.
A kézdivásárhelyi Udvartér Színháznál sem a bérletek, sem a szabadjegyek árát nem emelik az új évadban. Négy saját bemutató, vendégprodukciók, fesztiválokon való részvétel és számos kiszállás szerepel terveik között – mindez bővülő társulattal.
2 hozzászólás