Szüszer Róbert

Szüszer Róbert

Mind a száz év

2018. november 27., 12:012018. november 27., 12:01

2018. november 27., 16:252018. november 27., 16:25

Nincs az a pénz ebben az országban, amit ne tudnának templomokra költeni. Adja a helyzet, hogy a kórház-, tanintézet-építésekkel vagy a szociális rendszer fejlesztésével, netán gazdaságélénkítéssel, infrastruktúra-építéssel helyezzük párhuzamba, de az ilyen felvetésekre visszakézből ráhúzzák a populista-demagógia vádját, így hatástalanítva minden ellenérvet. Na igen, mi másra van szükség ebben az istentelen világban, mint hitre és templomokra.

Már legalább 121 millió eurónyi közpénzt vakoltak bele a kőművesek a hétvégén felszentelt bukaresti katedrálisba. Legalábbis ezt állítja egy fővárosi tényfeltáró portál. Az ortodox egyház a maga részéről szerényebb összegről beszél, a közleménye szerint összesen 110 millió eurót költöttek el, aminek a 75 százaléka származott állami forrásokból, azaz közpénzből. A fenti számok elég nagyok ahhoz, hogy bátran kijelenthessük,

teljesen mindegy, hogy 121 vagy 85 millió eurónyi közpénzbe került mostanig a székesegyház. Még távolról sincs vége a munkának, bőven van, amire még költeni.

Úgyhogy bármelyik szám is legyen a valós most, ennél értelemszerűen brutálisabb lesz a végösszeg. Ebben a történetben nem teljesen másodlagos, hogy a felszentelésre nem sikerült tűzvédelmi engedélyt szerezni, mert ilyesmit csak a kész épületekre lehet kiváltani.

Hiába nincs még vége, hiába nem készült még el, a kijelölt időpontban, azaz a hétvégén úgyis felavatták. Ez is jól mutatja, hogy ez az egész nem az érvekről, főleg nem a józan lehetőségekről, hanem az érzelmekről és a befolyásról szól. Az ortodox egyház nagyon jól tudja, bármikor bármelyik román párt vagy szövetség legyen hatalmon, pénz mindig lesz mindenre.

A politikusok ugyanis beszariak, sosem fogják azt mondani, hogy nézze atyám, oldják meg maguk, mégiscsak az ortodox egyház Románia egyik legprofitábilisabb vállalkozása

a számok alapján. Nem, ilyen még nem fordult elő, és nem is fog még sokáig. A politikusok viszont vannak annyira dörzsöltek, hogy hasznot húzzanak az egészből.

A felszentelési ünnepségen láthatta mindenki, hogy kik ültek odabenn. Persze hogy nem az ország négy sarkából odautazott hívők, hanem azok a hölgyek és urak, akik tőkét kovácsolhatnak abból, ha egy felvételre kerülhetnek a pátriárkával és a többi vallási vezetővel. Az istenfélő hívők, az Úrban bízó zarándokok tízezrei odakinn fagyoskodva követhették a kivetőtökön a ceremóniát. Amikor lejárt az istentisztelet és a meghívottak elkezdtek kifelé szállingózni, végre beengedték az egyszerű hívőket is megtekinteni a félkész belsőt. A zsúfoltság és gyatra szervezés miatt szinte lehetetlen volt ezt a folyamatot békésen megoldani, úgyhogy a türelmetlen hívők egy része konfliktusba keveredett a csendőrökkel.

A Nemzet Megváltása nevet viselő monumentális épület még el sem készült teljesen, de máris benne van az elmúlt száz év.

2 hozzászólás Hozzászólások

Ezt olvasta?

Kozán István

Kozán István

A megyei tanács jogászai már nem teljesítenek jól?

Saját magának mond ellent vagy egyszerűen előremenekül Borboly Csaba? Esetében akár mindkettő igaz lehet. Nekünk azonban emlékeztetnünk kell a politikust arra, amiről ő ma már hallani sem akar.

Kozán István

Kozán István

Ideje

Munkaszüneti napok idejére is mindig két táborra oszlik az ország lakossága: azokra, akik szerint „végre”; és azokra, akik szerint „hát hogyne”.

Kozán István

Kozán István

Nyilván ezért is a média a hibás

Elhívták a sajtót egy olyan rendezvényre, amelyen három órán keresztül a pásztorkutyák és a turisták közötti békés megférés lehetőségeiről volt szó. Megoldást nem nagyon találtak a problémára, a médiát azonban jól megszidták.

Vendégszerző

Vendégszerző

Nyomtatott magyar szó, vaj, útlevél

Habár nem minden úgy alakult, ahogyan azt annak idején megálmodtuk, a változás kétségtelen.

Kozán István

Kozán István

Tapossák ki a mintát a szőnyegből!

Parlamenti választás után gratulálni kell a győztesnek – jelen esetben saját magunknak, erdélyi, székelyföldi magyaroknak –, és egyúttal érdemes némi következtetést is levonnunk. Csak ezek után szabad továbblépni.

Rédai Attila

Rédai Attila

Arctalanok bosszúja

Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy Călin Georgescu üstökösszerű felbukkanása egyszerűen a TikTok algoritmusának számlájára írható.

Bálint István

Bálint István

Tizenötödik szülinapunkra

Tizenöt éves lett a Székelyhon. Szinte nincs az életnek olyan területe, ami ne változott volna meg radikálisan az elmúlt másfél évtizedben. Ez pedig az online médiafogyasztásra hatványozottan érvényes.