
Beszélni kell ezekről a kérdésekről. A szülőknek és a pedagógusoknak is megvan a maguk felelőssége. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Megalapozatlannak ítélte az alkotmánybíróság Klaus Johannis államelnök beadványát, amelyet az iskolai egészségügyi nevelés bevezetéséről szóló törvény ellen fogalmazott meg. Ez azt jelenti, hogy alkotmányosnak tartják az iskolai egészségügyi nevelés tanóráról szóló jogszabályt, amelyet eredetileg „szexuális nevelés” néven szavaztak meg, utólag módosították a nevét.
2020. október 10., 11:592020. október 10., 11:59
Az alkotmánybíróság elutasította Klaus Johannis államelnök beadványát, amelyet a 2004/272-es gyermekjogvédelmi törvényt módosító és kiegészítő jogszabály ellen fogalmazott meg – tolmácsolta az Agerpres hírügynökség a taláros testület döntését. Ez többek között tartalmazza a nyáron nagy felháborodást keltett iskolai egészségügyi nevelés bevezetéséről szóló törvényt is, amely előírja, hogy
Ez utóbbinak szükségszerűségét az európai uniós statisztikák is alátámasztják:
Az alkotmánybíróságnak küldött beadványában Klaus Iohannis többek között azt kifogásolta, hogy a képviselőház, amely döntőházként 63 módosítást eszközölt a tervezeten, olyan előírásokat is elfogadott, amelyek esetében a szenátust illette volna meg a döntési hatáskör, ezért a törvénynek vissza kellett volna kerülnie a felsőházba, hogy a szenátorok is vitassák meg és szavazzanak ezekről.
Azt is kifogásként említette Iohannis, hogy törölték a jogszabály szövegéből azt a kitételt, miszerint „szemeszterenként legalább egy alkalommal” sort kell keríteni ilyen programokra. Így most
– tolmácsolta az Agerpres az államelnök érveléseit a jogszabály ellen.
Az iskola falai között eddig is voltak szexuális neveléssel kapcsolatos tevékenységek tartva a diákoknak az iskolai tanácsadókon és különböző szervezeteken keresztül. Városi Emőke marosvásárhelyi iskolai tanácsadó lapunknak korábban elmondta, kifejezetten szexuális felvilágosítással kapcsolatos tevékenységet tartott ő is meghívott szakemberekkel, ugyanis vannak olyan alapítványok, amelyek foglalkoznak ezzel. „Azt gondolom, hogy jó a szülői beleegyezés, mert fontos, hogy tudja, mi történik az iskolában, és dönthet arról, hogy a gyerekét milyen nevelési hatások érik.
Például ha egy ötödikes lány nem tudja, hogy menstruálni fog, akkor a nemiségének a megélése sokkot fog kiváltani belőle, nem is beszélve arról, hogy a menstruációval járó ismeretek hiánya milyen következményekkel járhat” – világított rá az egészségügyi nevelésre keresztelt tanóra lényegére az iskolai tanácsadó. Hozzátette,
Ugyanakkor nem a banánnal és az óvszerrel kezdik a szakemberek, ahogy ezt sokan elképzelik, és nem is ez az elsődleges célja a szexuális felvilágosításnak.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
szóljon hozzá!