Mikrokölcsön magyar fiataloknak, önrészre, fejlesztésre

Marosvásárhelyen is igényelhető mikrohitel, amelynek kamata kisebb a bankoknál gyakoroltnál, a hitelező társaság célja pedig „nem a profittermelés”, hanem a gazdaság motorjaként számon tartott kis- és közepes vállalkozások fellendítése.

Gáspár Botond

2011. május 30., 16:332011. május 30., 16:33

2011. május 30., 16:422011. május 30., 16:42

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezetének székhelyén, a Klastrom (Mihai Viteazul) utca 40. szám alatt is igényelhető május 30-tól a Bethlen Gábor Mikrohitelező Társaság (BGMT) által felkínált mikrohitel. A szolgáltatás érdekében márciusban megállapodást írtak alá az EMNT-vel, és Erdély hét megyéjének 8 központjában tevékenykednek – egyelőre.

„A szolgáltatás a legfennebb 49 alkalmazottat foglalkoztató kis- és középvállalkozásoknak szól (KKV vagy IMM), mert úgy gondoljuk, hogy ez az a réteg, amelyre a bankok kevés figyelmet fordítanak, holott Romániában a bruttó hazai össztermék 75%-át teszi ki. Négyfajta hitelt kínálunk, de rugalmasak, nyitottak vagyunk, hogy mindenkinek az egyéni szükségletei szerint adjuk a kölcsönt” – ismertette a BGMT, vagy hivatalos nevén SC BGA Microcredit I.F.N. SA Mikrohitelező Társaság vezérigazgatója, Mátis Jenő.

Megtudtuk, a Bethlen Gábor Alapítványt 2000-ben hozták létre azzal a céllal, hogy Erdélyben koordinálja az Új Kézfogás Közalapítvány által a Kárpát-medencében kifejtett hitelezési tevékenységet. „2000-2006 között több mint 500 mikrohitelt adtunk, minden pénzt erre fordítottunk, nem a székhely berendezésére vagy autókra. A 7 év alatt 1% alatti veszteséget könyveltünk el, amit a bankok is megirigyelhetnek. 2006-ban megszűnt a tevékenység, mígnem 2010-ben az alapítvány 7 tagú kuratóriuma László János vezetésével úgy döntött, hogy a 2009. évi 93-as számú kerettörvény alapján részvénytársaságot hoz létre, és újraindítja a hitelezést. 500 000 euróból gazdálkodunk, de remélem, őszig több pénzt oszthatunk szét” – fogalmazott Mátis Jenő.

Általános feltétel, hogy a vállalkozásnak legalább 1 éves régisége legyen, ne legyen adóssága az állam fele, megfelelő üzleti tervet kell készítenie, valamint a hitel 150%-át kitevő ingatlanjelzálogot kell biztosítania.

A hitelek

Négy típusú hitelt lehet igényelni:
A.-hosszú távú mikrohitel – max. összeg 40 000 lej, 3 éves futamidő, kamat: robor*+3%
B.-rövid távú mikrohitel – max. összeg 20 000 lej, 1 éves futamidő, kamat: robor*+4%
C.-mikrohitel önrésztámogatásra – max. összeg 30.000 lej, futamidő 1 év vagy a pályázat kivitelezésének határideje, kamat: robor*+3%
D.-start up mikrohitel 30 év alattiak számára – max.összeg 40.000 lej, 3 éves futamidő, kamat: robor*+4%

További információk a www.bgamicrocredit.ro honlapon.

*robor = a Román Nemzeti Bank által megállapított átlagkamat, amely május 27-én 5,5% volt

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen

Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban

Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban
2025. november 14., péntek

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom

Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
Hirdetés