Messzire viszi a szél a biomassza füstjét

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Több mint száznegyven csíkszentkirályi lakos írt alá egy, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökséghez címzett beadványt, amelyben egy német tulajdonban levő biomassza üzem közelmúltban, kísérleti jelleggel megkezdett tevékenységét kifogásolja. Az üzemvezetés egyelőre elzárkózott a nyilatkozattól.

Daczó Katalin

2010. május 25., 05:312010. május 25., 05:31

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

\"Második Kiskapust nem akarunk\",  \"füstöl, mint az izlandi vulkán\" – ilyen, és ehhez hasonló megjegyzéssel fordult hozzánk a nemrégiben létesített csíkszentkirályi biomassza üzem környékén lakók egy csoportja. A panaszosok szerint leginkább éjszaka szennyezett a levegő, de nappal is gyakran érezhető a szén-dioxid-, és szén-monoxid füst.

Az aláírásgyűjtést az üzem közelében lakó Szabó Géza kezdeményezte. \"Rájöttünk, hogy nem műanyag vagy gumi ég, mint ahogy a szaga után gondoltuk, hanem ezt berendezés okozza, amelyik állandóan füstöl. Megtudtam, hogy a kérget, amit Brassóból hordanak ide, igyekeznek elszenesíteni, s utána összepréselni valamilyen szénrudakra. Nem ismerem a technológiai folyamatot, de a szagot éreztem én is, más is a környéken\" – hangsúlyozta.

A panaszosok szerint a betegeket, s különösen a szívbetegeket roppant zavarja a füst, a szag, de veszélyezteti a gyerekek egészségét is, a korom pedig rárakódik a kiterített ruhákra. Az aláírók beadványukkal a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökséghez fordultak, és választ is kaptak, amiből kiderült, hogy mivel az ügynökségnek nem hatásköre az ellenőrzés, továbbították a beadványt a Környezetvédelmi Őrséghez. Ugyanakkor tájékoztatták a lakókat azokról a mutatókról, amelyekhez a beruházónak alkalmazkodnia kell.

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

\"A terv alapján megfelelő műszaki védelemmel ellátott berendezésről van szó, amelynek segítségével a felhasznált fakéregből és fahulladékból faszenet, brikettet és pellettet állítanak elő, és a szénégetéskor keletkezett égési termék tisztítóberendezéseken halad át – tudtuk meg Bernádt Zelmától, a környezetvédelmi ügynökség illetékes osztályvezetőjétől.

– Mi ilyen tervet véleményeztünk, azzal a feltétellel, hogy mindaddig nem lehet működtetni, amíg az összes előirányzott környezetvédelmi tisztító berendezés nincs felszerelve. Ugyanakkor az az előírás, hogy ha kész a berendezés, a beruházó köteles környezetvédelmi engedélyt kiváltani a működésre, de mindeddig hozzánk ilyen kérelem nem érkezett. Egyébként elfogadhatónak tartottuk az elképzelést környezetvédelmi szempontból. Valami történhetett, kísérleteznek, vagy nem szerelték fel az előírt tisztító berendezéseket. Nem tudom...\"  – vélekedett Bernádt Zelma.

Azt, hogy voltaképpen mi történt, sajnos nem sikerült megtudnunk. A Romchar Kft. székhelyén nagyon készségesen fogadtak, viszont az ügyben nem nyilatkoztak. \"Amíg nem rakjuk össze a tisztítóberendezést, nem adhatunk nyilatkozatot, és erre négy hét múlva kerül sor\" – jelentette ki Török Sándor termelési menedzser.

Az üzemben jelenleg két égető működik, egy négy, illetve egy tizennyolc egységes, de épül egy újabb, harminchat egységes égető is, amelynek beindítása egyenesen félelemmel tölti el a biomassza üzem szomszédait. Az érintettek azt szeretnék, hogy mielőbb megszűnjön a szennyezés, ellenkező esetben határozottabb tiltakozó akciókat helyeznek kilátásba.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Két elnökválasztási forduló között van idő egy jó kis UNSCENE-re is

Napokon át a jövő művészeié lesz a csíkszeredai színpad. A Művészeti Egyetemek Fesztiválja (UNSCENE) ötödik kiadásának sajtótájékoztatóján nemcsak a programokról beszéltek, hanem mélyebb gondolatokra is „vetemedtek”.

Két elnökválasztási forduló között van idő egy jó kis UNSCENE-re is
2025. május 08., csütörtök

Bors Béla a provokatív plakátokról: ez a realitás

A városvezetés nem tervez lépéseket a provokatív, nacionalista plakátok ügyében Csíkszeredában. Az alpolgármester szerint nem tudni, ki áll az üzenetek mögött, de ez a kampányidőszak realitása, és talán ennél rosszabbra is számítani lehet a jövőben.

Bors Béla a provokatív plakátokról: ez a realitás
2025. május 08., csütörtök

Aszfaltozzák az utakat, gázhálózatot bővítenének Csíkszentléleken  

Tavaly kezdődött, idén befejeződik a községi utak jelentős részének korszerűsítése Csíkszentléleken. Az aszfaltozáson túl is van tennivaló, a gázhálózatot ugyanis ki kell terjeszteni a község két településére, ez viszont jelentős önrészt követel.

Aszfaltozzák az utakat, gázhálózatot bővítenének Csíkszentléleken   
2025. május 08., csütörtök

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában
2025. május 07., szerda

Down-szindrómásoknak szerveznek fejlesztő foglalkozásokat Csíkszeredában

Egy ölelés, egy mosoly címmel indít fejlesztő projektet május 22-én a Hargita megyei Vöröskereszt Csíkszeredában, elsősorban Down-szindrómás gyermekeknek és fiataloknak, valamint szüleiknek. Még tíz érintett számára van hely a programban.

Down-szindrómásoknak szerveznek fejlesztő foglalkozásokat Csíkszeredában
2025. május 07., szerda

Útfelújítások folytatódnak Csíkmadarason, hitelre is szükség lesz

Idén befejeződik Csíkmadarason a községi utcák felújítása, valamint a Zetelaka felé vezető erdei út korszerűsítése is. Utóbbi munkálathoz jelentős önrésszel kell hozzájárulnia az önkormányzatnak, amelyet hitelfelvétel nélkül nem tudnak biztosítani.

Útfelújítások folytatódnak Csíkmadarason, hitelre is szükség lesz
2025. május 06., kedd

Tizenkétmillió lejből gazdálkodik idén a csíkszeredai távhőszolgáltató Goscom Rt.

Tavalyihoz hasonló költségvetéssel, azaz idén is 12 millió lej körüli összeggel számol a csíkszeredai Goscom Rt. A távhőszolgáltató alig 1741 lakrésznek szolgáltat távhőt a városban.

Tizenkétmillió lejből gazdálkodik idén a csíkszeredai távhőszolgáltató Goscom Rt.
2025. május 06., kedd

Május végén zajlik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe

Május utolsó hétfőjén kezdődik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe, a szükséges iratcsomót május 26–30. között nyújthatják be a szülők.

Május végén zajlik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe
2025. május 05., hétfő

Négysávos lesz a nyugati elkerülőút Csíkszeredánál

Az eredetileg kétsávosnak elképzelt nyugati elkerülőút csíkszeredai szakasza négysávos lesz, csak a Csíkrákosig tartó részén szűkül vissza kétsávosra. A beruházás egyik kihívása az érintett földterületek kisajátítása.

Négysávos lesz a nyugati elkerülőút Csíkszeredánál
2025. május 04., vasárnap

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók

A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók