
Utazás a honfoglalás korába. A cukorbeteg gyerekek táborában Lutz Leventének öröm volt a tanítás
Fotó: Balázs Katalin
Megbarátkozni azzal a kórral, amely egyre több személynek alakítja át életét, tudni, mit jelent az a tetoválás, mely egy kört, benne T1 vagy T2 feliratot és alatta a dibetes szót tartalmaz – ez is a célja a cukorbeteg gyerekeknek szervezett tábornak, mely az elmúlt héten zajlott Gyergyószentmiklóson.
2018. szeptember 02., 18:442018. szeptember 02., 18:44
Van, aki szégyelli betegségét, van, aki távol tartja magát a cukorbetegektől. Az alábbiakban nem róluk lesz szó. Olyan gyerekekről és felnőttekről beszélünk, akik a cukorbetegség miatt tudatosabb életformára álltak át, akik összetartanak, keresik egymás társaságát. Tisztában vannak azzal, hogy
Az életük megmentéséhez, életkörülményeik jobbá formálásához sokan kívánnak hozzájárulni tehetségük, lehetőségük szerint.
Az elmúlt héten a gyergyószentmiklósi négyes kilométernél szervezett cukorbetegek táborában szép példa mutatkozott az összefogásra, pártolásra. Így például
Hat esztendeje, amióta a Hargita Megyei Cukorbetegek Egyesülete Gyergyószentmiklóson tábort szervez, ő szaksegítőként van jelen, és immár második éve, hogy férjét is bevonta a segítésbe. Lutz Levente ottjártunkkor a honfoglalás korába kalauzolt vissza, éppen a jurtaállítással végzett. A táborlakók már kívülről fújták, mi az előnye a magyar jurtának, hogy a tetején a kör, mely az égre enged kitekintést, maga a tündök. Így a csillagos mennyezet tündököl, de ha nem stabilan van összeállítva a jurta, akkor a tündök öl.
A magyar ősök leleményessége igencsak tetszett a tábori seregnek, és izgalommal láttak hozzá, hogy a nyíllal is közelebbi ismeretséget kössenek.
Évről-évre nő a cukorbetegek száma, az ötnapos tábor is egyre népesebb. Idén 45 táborozó verbuválódott, a gyerekek számára e lehetőség ingyenes, a kísérő szülő is minimális hozzájárulást kell befizessen.
Így az a fogorvos, amely ingyen vállalta a tábor idején jelentkező gyerekek ellátást, vagy az a pékségtulajdonos, aki egy új, kifejezetten cukorbetegeknek való kenyeret készített el, és a táborlakók voltak, akik először fogyaszthatták, majd csak később kerül a kereskedelembe.
Voltak magyarországi segítők is. Egy csapat, akik ingyen és bérmentve vállalták a tetoválást azok számára, akik ennek fontosságát belátták.
– tájékoztatott Suciu Zita táborvezető.
Márton István a kitalálója ennek az életmentő logónak, amelynek felvarrásához önkéntes tetoválókat toboroz, hogy minél több cukorbeteg tünete beazonosítható legyen, és így mielőbb szaksegítséget kaphasson.
Mentalitásváltásra van szükség, hogy senki se gondolja: ezt a betegséget lehet vagy érdemes letagadni – fogalmazott Suciu Zita, hozzátéve, a táborok a közösségkovácsolás mellett egymás és a betegség elfogadásában is szerepet játszanak. Azt reméli, mindig lesznek segítők, hogy ingyenesen szervezhessék meg ezeket az együttléteket. Fontos az is, hogy az együttlét mindenkire vonatkozik, a tábor nyitott, bárkit szívesen látnak, hogy jobban megismerjék a cukorbetegek világát.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki Tarr Zoltán erdélyi látogatásán, a Madarasi Hargitán. Három célkitűzést fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A barátságtalan idő – sűrű köd, alig 6–7 Celsius-fok – sem tartotta vissza a motorosokat, sokan érkeztek október 18-án a Hármaskereszthez, hogy a szezonzáró áldáson együtt adjanak hálát az elmúlt hónapokért.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
szóljon hozzá!