Mennyi lendülettel, bátorsággal indul az életbe?

Képzeljenek el egy olyan hivatalos megnyitót, ahol a gyermekmunkákkal díszített ajtón túl gurgulázva nevetnek a csecsemők és édesanyjuk, miközben a másik teremben az intézmény legmagasabb szintű vezetői beszélnek a célokról. Hitelesebben aligha lehetne bemutatni, miről is szól a korai nevelés és fejlesztés.

Molnár Melinda

2010. március 09., 16:212010. március 09., 16:21

2010. március 09., 16:222010. március 09., 16:22

Az anya-gyermek kapcsolatának minőségi változását munkálja, a készségfejlesztést és mozgásminták kialakulását segíti. Alapja az éneklés, mondóka és a szülők tudatos ottléte. Visszatér a régi idők rendszere, amikor a többgenerációs család karján, jelenlétében cseperedtek a gyermekek. A székelyudvarhelyi korai nevelő nappali központban lehetőséget kínálnak a kisgyerekeknek, a koraszülötteknek, valamint szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és családjuk számára is a csemetéik tudatos nevelésére.

A gyulafehérvári Caritas februárban indított új programjának székhelyén összegyűlt szakemberek és a sajtó képviselőinek jelenlétében Sinka Arnold, a Caritas székelyudvarhelyi kirendeltségének vezetője, Dr. Márton András a Gyulafehérvári Caritas főigazgatója, Elekes Zoltán a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője, Ludescher László a Caritas szociális ágazatának igazgatója, valamint Palotás Hajnal pszichológus, a program koordinátora beszélt. A központ munkatársai – Gáspár Lujza szociálpedagógus és önkéntesek – olyan programokat ajánlanak, amelyek célja a kisgyermekek egészséges fejlődésének normális mederben tartása.

A székelyudvarhelyi központban

A heti rendszerességgel történő foglalkozásokat évente két ciklusban indítják: a kisgyermekek korosztályonként (2 hónapostól 3 éves korig) játékos fejlesztő foglalkozásokban, babamasszázsban részesülnek. A szülők és a gyermekvállalás előtt álló párok pedig ismereteket szerezhetnek a gyermekvárásról és gyerekeik testi-lelki fejlődéséről. Ugyanakkor egyéni tanácsadási lehetőséget biztosítanak szülőknek, gyermekeknek.

A 20 éves Caritas üzenete: Értékünk az ember! A kisember is, akinek a nevelésében minden a lelkiségtől és a módszertől függ. Erre kért áldást és a központ tevékenységére Mátyás Károly főesperes-plébános.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 26., csütörtök

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást

Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen

Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

2026. február 26., csütörtök

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén

Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval

Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval
2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
2026. február 20., péntek

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében

Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében
Hirdetés