
Három szomszédos falu: Gyergyócsomafalva, Újfalu és Alfalu közösen nyújtott be pályázatot az Európai Unió Vidékfejlesztési Alapjához, abból a célból, hogy mindegyik településen menedékházat építhessenek.
2011. augusztus 04., 11:242011. augusztus 04., 11:24
2011. augusztus 04., 15:152011. augusztus 04., 15:15
A pályázatot megnyerték, így július 7-én írták alá a szerződést, miszerint az elkövetkező években egy-egy menedékház épül majd mindegyik faluban. Csomafalván a Csaták útján kap helyet, és elsősorban túrázóknak, sízőknek adna menedéket. Ugyanakkor erdei iskola szervezésére is alkalmas lenne. Az alfalvi menedékház a Baricz kanyartól 500 méterre elhelyezkedő Bükkfa nevű területen fog majd felépülni, és vendégház szerepe lesz – tudtuk meg György Istvántól, az alfalvi polgármestertől.
Az Újfaluban épülő menedékház a Fenyés nevű közbirtokosság területén helyezkedik majd el, egy kisebb forrás mellett, ahonnan belátható Újfalu is – ismertette a jövőbeli terveket Egyed József polgármester. Mivel mind a három menedékház a Natura 2000 madárvédelmi zónában épülne, madarászoknak ideális helyet nyújtana a különlegesebb madárfajok megfigyelésére, illetve tanulmányozására. Ezenkívül különböző vadak megfigyelésére is lehetőséget adnak.
Márton László-Szilárd csomafalvi polgármester elmondta, hogy amennyiben sikerül a közbeszerzési eljárásokat lefolytatni és az időjárás is engedi, az építkezési munkálatok jövő év tavaszán elkezdődnek. A szomszéd falvak önkormányzatai a pályázat lebonyolításához szükséges személyi költségeket és a helyet kell biztosítsák, a többit a pályázatból kapott összeg fedi.
A Boldogasszony Zarándokvonattal érkezett nyolcszáz zarándok és hasonló számú gyergyószentmiklósi vett részt vasárnap a szabadtéri pünkösdi ünnepi szentmisén a városközpontban. Az esemény résztvevője volt Sulyok Tamás köztársasági elnök is.
Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.
Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.
Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.
A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.
Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.
Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.
Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.
Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.
szóljon hozzá!