Kedd reggel óta a román Euforia Tv látható a Magyar Televízió 1-es csatornájának helyén az alapcsomag csatornakiosztásában – ezzel egy időben több adó megszűnt az alapcsomagban, illetve a meglevők is más csatornakiosztásba kerültek.
2009. november 12., 14:552009. november 12., 14:55
Az m1-en kívül a tv2 és az m2 sem látható már, helyettük bekerültek román csatornák (TVR Cluj, TVR Info, TVR3, Euforia Tv), illetve a Disney Channel. Az m1 műsora a UPC új, digitális rendszerében sem fogható, nem hivatalos információink szerint a cég nem tudott Romániára szerződést kötni a csatornával – érdekes módon az m2-re igen, hiszen az fogható a digitális rendszerben. A kb. 10.500 előfizetőből eddig több mint 3000-en álltak át a digitális csomagra, a szám naponta változik.
A 135-ös megyei út Küsmöd és Siklód közötti szakaszát lezárták, mert a talaj megcsúszott és több helyen beszakadt az út. A forgalmat a Maros megyei Szolokma felé terelik el, ahonnan csak egy keskeny, erdei úton lehet megközelíteni Siklódot.
A 2005. augusztus 23-i árvíz áldozataira, a katasztrófára, az azt követő összefogásra és újjáépítésre emlékeznek a Nyikómentén, az özönvíz napjának húszadik évfordulóján.
Több helyen kell forgalomkorlátozásra számítani Székelyudvarhelyen csütörtökön is, mutatjuk, melyik helyszíneket érdemes kerülni a nap folyamán.
Székelyudvarhely adott otthont a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepének, amelyet az új kenyér ünnepével együtt tartottak meg a Márton Áron téren augusztus 20-án.
Műszaki okok miatt szerdán reggel kilenc és délután öt óra között szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván – közli a Delgaz Grid Rt.
Zetelaka, Fenyéd, Oroszhegy és Máréfalva községekben átmenetileg nem fogyasztható a csapokból folyó ivóvíz – közli a Harvíz Rt.
Csontvázak, pénzérmék kerültek elő, valamint egy Árpád-kori templom maradványait is megtalálták az amerikai hallgatókkal közösen dolgozó régészek Patakfalva határában. Megtudtuk azt is, hogy miért repülik át az óceánt a diákok egy ásatás miatt.
Hamarosan kezdődik a 13. Siculus Fesztivál, ezúttal kilenc zenekar és egy egyéni előadó lép a nagyközönség elé és mutatja meg tehetségét az értékes főnyereményekért és a szakmai fejlődésért.
Tartalmas kikapcsolódást ígér a felsőboldogfalvi kukoricalabirintus gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak és baráti társaságoknak.
Kéthetes európai turnéra indul a Szentegyházi Gyermekfilharmónia (Fili), a tízállomásos körút során több országban koncerteznek.