Kratochvil Károlyra, a 20. századi magyar hadtörténelem kiemelkedő alakjára emlékeztek Kézdivásárhelyen januárban • Forrás: Tamás Sándor/Facebook
Nehezményezi a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, hogy január folyamán Háromszéken a Székely Hadosztály megalakulásának 100 éves évfordulójára és Kratochvil Károlyra emlékeztek. Úgy vélik, a magyar revizionizmus kiemelkedő alakjának „dicsőítése” sérti a román közösséget.
2019. február 20., 18:002019. február 20., 18:00
2019. február 20., 18:032019. február 20., 18:03
A románok civil fóruma a február 13-án benyújtott, Tamás Sándor megyei tanácselnöknek címzett petícióban fejezi ki „rosszallását”.
ellentmond a romániai törvényeknek, a nemzetközi jogszabályoknak, és az európai békés együttélés szabványainak.
Kifejtik, hogy a Székely Hadosztály parancsnoka, Kratochvil Károly „a románellenességéről ismert”, ezért a köztéri szobránál történő megemlékezés, valamint az, hogy ezen a Kovászna megyei közgyűlés elnöke, tehát tulajdonképpen a román állam tisztségviselője is részt vett, sérti a helyi román közösséget. Arra is kitérnek, hogy Kratochvil Károlyt nem nyilvánították ugyan háborús bűnösnek, „de ismertek az 1918–1919 közötti románellenes cselekedetei”.
Nehezményezik továbbá, hogy a megemlékezésen a szobor mellett „két állampolgár” magyar katonai egyenruhában, bajonettel és pisztolytáskával állt díszőrséget. Ioan Marian Ştiopu, a civilek fórumának elnöke végül azzal zárja: bíznak abban, hogy Tamás Sándor állást foglal az ügyben, és megakadályozza, hogy hasonló esemény még előforduljon.
Tamás Sándor a sajtónak úgy nyilatkozott,
A Székely Nemzeti Múzeumban telt házas kiállításmegnyitón és konferencián mutatták be a Székely Hadosztály történetének második, bővített kiadását • Forrás: Tamás Sándor/Facebook
A Székely Hadosztály megalakulásának 100 éves évfordulójáról január 17-én emlékeztek meg, Kézdivásárhelyen megkoszorúzták Kratochvil Károly szobrát, majd Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban megnyílt a Kratochvil Károly és a Székely Hadosztály című kiállítás. Bemutatták Gottfried Barna és Dr. Nagy Szabolcs szerzőpáros A Székely Hadosztály története című könyvét, és a témában szakmai konferenciát is tartottak.
Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.
Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.
Lépfenefertőzéssel (anthrax) kezelnek két személyt a bukaresti Matei Balș járványtani intézetben – közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén amelyet csütörtökön tartottak videókonferencia formájában.
Nyárádszeredai önkéntes tűzoltók is segítséget nyújtottak Magyarországon, miután orkán erejű vihar vonult végig számos településen és jelentős károkat okozott.
Csíkszereda jelentős részében áramszünetre ébredt a lakosság pénteken.
2025. július 1-jétől Romániában megszűnt a villamos energia árának állami korlátozása, amely az áram drágulását eredményezi.
Maláriával diagnosztizáltak egy bukaresti férfit – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.
2 hozzászólás