
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Aláírta a belügyminiszter azt a rendeletet, amelynek értelmében Székelyudvarhelyen is járműbejegyzési iroda nyílhat.
2021. június 02., 13:262021. június 02., 13:26
Lucian Bode belügyminiszter Antal Lóránt Hargita megyei szenátor kezdeményezésére írta alá az erre vonatkozó miniszteri rendeletet. Mint a szenátor közleményben beszámolt, a belügyminiszterrel való többszörös egyeztetés után, március elején kérelmezte egy gépjármű-bejegyzési iroda létrehozását Székelyudvarhelyen, és alig három hónappal később „kézbe is vehette” a jóváhagyott rendeletet.
„A belügyminiszterrel való sikeres és hatékony együttműködésnek köszönhetően megoldódott a probléma. Egy göröngyös út végére értünk, de kijelenthetjük, hogy sikeresen. Ismét bebizonyosodott, hogy a bukaresti jelenlétünk pótolhatatlan” – fogalmazott közleményében a szenátor.
A tavaly létrehozott maroshévízi járműbejegyzési iroda mindenképpen egy pozitívum a megye számára, de a számadatok alapján nemcsak indokolt, hanem logikus lépés Székelyudvarhelyen is létrehozni egy hasonló irodát, hiszen a város lakossága több mint háromszorosa Maroshévíznek, továbbá vonzáskörzetében kétszer annyi település van.
„A jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel az iroda létrehozása sok udvarhelyszéki lakos életét fogja megkönnyíteni” – összegezte Antal.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
Megszavazta a parlament pénteki ülésén a 2026-os állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.
Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.
A 2026-os állami költségvetés parlamenti elfogadása után a kormánynak az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedésekkel kell foglalkoznia – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu.
Perrel fenyegeti a kormányt a legfelsőbb bíróság az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítései kifizetésének halasztása miatt.
szóljon hozzá!