
Fotó: Tuchiluș Alex
Megnyugodtak a kedélyek Kovásznán, miután csütörtök este helyreállt a gázszolgáltatás a Fenyő utcai tömbházban. Február 3-án hét lépcsőházban zárta el a gázt a Distrigaz, mert egy lakó jelentette a hatóságnak, hogy nincs szellőző a lépcsőházajtón.
2025. február 07., 14:592025. február 07., 14:59
„Azt követően, hogy a kifogásolt hiányosságokat a tulajdonosok által felhatalmazott szakcég kiküszöbölte, a mai (csütörtök – szerk. megj.) est folyamán a Distrigaz Sud Rețele vállalat ismét csatlakoztatta a tömbházlakásokat. Köszönetet mondok Tronar Ilie és Olosz József vállalkozóknak és munkatársaiknak, akik a szükséges beavatkozásokat elvégezték, illetve Kovászna Megyei Prefektúra vezetőségének a támogatásért. Köszönöm a polgártársak együttérző szavait, segítőkész hozzáállását, nagylelkű felajánlásait!” – írta közösségi oldalán csütörtök este Gyerő József kovásznai polgármester.
Érdeklődésünkre az elöljáró közölte, miután a szakcég dolgozói beépítették a lépcsőházajtókba a szellőzőket és felszerelték a szenzorokat a lépcsőházakban, valamint elvégezték a megfelelő ellenőrzéseket, továbbá a regionális igazgatóságától is rábólintottak a szolgáltatás újraindítására,
Azoknál, akik nem voltak otthon, mert a fűtetlen lakásokból ideiglenesen rokonokhoz, ismerősökhöz költöztek, pénteken folytatják a műveletet.
A lakók felháborodása alig csillapodott: jópáran elmondták, hogy a fogyasztóvédelemhez fordulnak és megkeresnek minden érintett hatóságot, hogy megfogalmazzák panaszukat, mert szerintük igazságtalanul járt el a szolgáltató.
vagy ha voltak hiányosságok, azok nem voltak olyan súlyosak, hogy a csikorgó hidegben előzetes bejelentés nélkül egy egész tömbházban megszüntessék a gázszolgáltatást.
Fotó: Tuchiluș Alex
Az elégedetlenkedők közül többen szóvá tették, hogy a Distrigaz vállalat tömbházakban lakó alkalmazottainál, mi több, vezetőinél sem teljesülnek a Fenyő utcai tömbházlakóktól számon kért feltételek: ott ugyanúgy nincsenek szenzorok, szellőző lépcsőházajtók.
Itt azon múlt a dolog, hogy egy feljelentés nyomán kellett ellenőrizni – mondta a polgármester.
Csakhogy nagyon rosszkor történt mindez, éppen az erős éjszakai fagyok érkeztével. Az eset sok vádaskodásra, gyűlölködésre adott alkalmat (a jelentő személye ellen), de szerencsére az emberi szolidaritás szép példáit is láthattuk.

Torkig vannak a hideggel és nagy reményeket fűznek a gázszolgáltatás szerdai újraindításához a kovásznai, Fenyő utcai tömbházlakók, akiknél két napja elzárták a gázcsapokat. Sorsuk a Distrigaz vállalat regionális vezetőségének jóindulatán múlik.
Érdekes adalék a dolgok alakulásában, hogy maga a feljelentő nem fizette be saját részét az aktuális szerelési munkálatok árába. Ezt egy lépcsőház-szomszédja közölte a Székelyhonnal.
A történtekből több tanulságot is le lehet vonni – vélekedett Gyerő József.
„Lakástulajdonosként vannak kötelességeink, például a műszaki berendezéseket szabályos időközönként ellenőriztetni, beleértve a lakáson kívüli szakaszokat is. A tömbház ugyanis magántulajdonnak tekinthető, amiért a tulajdonosok felelnek. Napirenden kell lenni a törvényes előírásokkal és be is kell tartani azokat” – fogalmazott. Továbbá
– ajánlotta az érintetteknek a polgármester.
Fotó: Tuchiluș Alex
Igen, vannak költségek, adminisztrátort kell fogadni, de a lakóknak több nyeresége is lenne ebből. Ezt pedig azzal példázta, hogy „volt olyan PNRR-s kiírás, amelyben a tömbházlakások hőszigetelésére lehetett lehívni finanszírozást, de az első feltétel volt a lakótársulások megléte. Utóbb ezt a feltételt eltörölték, mert országszerte bajok vannak e téren, de jó, ha az önkormányzatnak van egy partnere, aki tud dönteni, akivel lehet kommunikálni.
Gyerő reményei szerint a szóban forgó két lakótársulás jó példával jár elől, a tömbházak rendben lesznek, a lakóknak pedig kevesebb lesz a rezsiköltségük, ugyanakkor megnő a lakásaik értéke is.

Egy lakó bejelentése nyomán elzárták a gázt az egyik kovásznai tömbházban, mert nem volt szellőzőablak a lépcsőházajtókon. Száznegyven lakrész érintett, a lakók villanymelegítőkkel kénytelenek fűteni. A polgármester aggódik.
Nem a legvonzóbb manapság a körzeti állatorvosi hivatás, ezért a bizonytalankodókat győzködni kellett, hogy legyen elég jelentkező a megüresedett körzeti állatorvosi helyekre Hargita megyében.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.
Miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető minisztert Magyar Péter kedden. A kormányfő ezt a Facebook-oldalán közölte annak kapcsán, hogy az első hivatalos miniszterelnöki látogatására Lengyelországba utazott.
Az ország régióinak többsége szombat reggelig légköri instabilitásra, jelentős mennyiségű csapadékra és megerősödő szélre vonatkozó figyelmeztetés alatt áll, amelyet kedden adott ki a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Idén is tartanak búcsús szentmisét pünkösdvasárnap, május 24-én a Madarasi Hargitán.
Többnyire a sokéves átlagnak megfelelő hőmérsékletekre számíthatunk az előttünk álló egy hónapban, nagyobb mennyiségű csapadék az első héten várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzéséből.
Nyilvánosságra hozták a kormany.hu oldalon kedden a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található.
A csíksomlyói búcsú előtt néhány nappal idén is hagyományos eseménynek adott otthont Harasztkerék: hétfő este a Maros megyei magyar közösségek képviselői átadták az imaszalagokat a lovas zarándoklatnak, hogy elvigyék az imákat Csíksomlyóra.
Ludwig van Beethoven hegedű és zongoraszonátáit játszák kedden délután Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának Szent István Termében.
Elfogadta hétfőn a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) azt a törvénytervezetét, amely szerint az egyesületeknek, alapítványoknak és szövetségeknek évente nyilatkozniuk kell a finanszírozási forrásaikról az Országos Adóhatóságnak.
szóljon hozzá!