
Fotó: Semjén Zsolt/Facebook
Ünnepélyes keretek között nyílt meg, pénteken délután a Csíksomlyó és Máriapócs Nemzeti Kegyhelyeink örökségét bemutató kiállítás a csíksomlyói kegytemplom előtti téren.
2025. június 06., 19:042025. június 06., 19:04
2025. június 06., 21:232025. június 06., 21:23
A kiállítás hivatalos megnyitóján mások mellett Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere is felszólalt.
„Ha angyalok lennénk, nem lenne szükségünk szent helyekre, templomra, szent időkre, mint a búcsú, szent tárgyakra, mint az ereklyék.
– fogalmazott Semjén Zsolt Magyarország miniszterelnök-helyettese ünnepi felszólalásában.
Fotó: Semjén Zsolt/Facebook
Megnyitóbeszédében rámutatott: mély azonosság van Csíksomlyó és Máriapócs között, hiszen miközben
Felidézte: Csíksomlyó Hunyadi János 1442-es marosszentimrei győzelméhez kapcsolódik, építése hálaadás volt azért, hogy Hunyadi legyőzte a török hadakat. Hozzátette: az is összeköti a két kegyhelyet, hogy XII. Pius pápa mindkettőt 1948-ban emelte basilica minor rangra. Máriapócsot Erdő Péter bíboros 2005-ben nemzeti szentéllyé nyilvánította, majd
A miniszterelnök-helyettes felidézte, hogy a magyar kormány 2010 óta több, mint 3000 templomot tataroztatott a Kárpát-medencében, és 200 új templomot épített.
Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere rámutatott, hogy
Két olyan települést, amelyek egyértelműen összekapcsolódnak. Az istenfélés, hit, nemzetben való gondolkodás összeköt.
A tárlatot Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke, valamint Urbán Erik, az Erdélyi Ferences Rendtartomány tartományfőnöke áldotta meg.
Fotó: Semjén Zsolt/Facebook
Semjén Zsolt komoly ajándékot is hozott a kegytemplom számára. Amint elmondta:
A rendezvényt Csíkszereda Városháza, a Hajdúdorogi Metropólia, valamint az Ung-Tisza-Szamos-Túr-Határmenti Turisztikai és Természetvédelmi Egyesület szervezte.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!