
Fotó: Bodnár Arthur
Megnyitotta kapuit csütörtök délelőtt a városi sportcsarnokban a 18. Őszi Vásár, Székelyudvarhely térségének legrangosabb őszi rendezvénysorozata. A szokásos szalagvágás előtt köszöntötte az egybegyűlteket László János házigazda, Gyerkó László szenátor és Sófalvi László, Hargita megye tanácsának alelnöke. A vásár célja a város gazdasági életének fellendítése, lehetőséget adni a bemutatkozásra, a különböző tevékenységi körök ismertetésére, valamint a helyi és külföldi cégek közötti kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése.
2010. szeptember 30., 16:222010. szeptember 30., 16:22
2010. október 01., 18:042010. október 01., 18:04
Fotó: Bodnár Arthur
László János főszervező elmondta, a vásár szerepe 18 éve mindig az volt, hogy a környéknek egy olyan kiállítást szervezzenek, ahol a helyi termelők és a távolabbról érkezők is be tudnak mutatkozni. „1992-ben csak magyarországi cégek jelentkeztek, utána pedig évről évre csökkent a számuk. Ma azt lehet mondani, hogy több mint 90 százalékuk helyi. Az utóbbi időben a helyi termékek piacra vitelének támogatása megjelent az önkormányzatok részéről is: ezeken a termékeken van a hangsúly. A székely termék és brand most a legfontosabb. A jövőre nézve ezt akarjuk promoválni, hogy egy évben egyszer a régió gazdasági szakemberei találkozzanak egymással, cseréljék ki tapasztalataikat” – részletezte László.
Fotó: Bodnár Arthur
A Príma Rádió 13. születésnapja alkalmából az érdeklődők rendkívül színes és gazdag szabadtéri programok közül válogathatnak, melyeknek ezúttal a városi minifocipálya ad otthont. A vásár keretében szervezi meg pénteken, október 1-jén az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége a 2. Gazdaság és Érték konferenciát, este többek közt a Fűszál és a The Bluzers együttes fog koncertezni, szombaton pedig fellép a Knock Out, illetve a Titán együttes. Idén újdonságként szolgál a mesemondóverseny, amelyre vasárnap 13 órától kerül sor. A szabadtéri előadásokat ugyanakkor különböző néptánccsoportok, illetve táncegyüttesek előadása színesíti. Az expónak különleges társrendezvényei is vannak: ilyen a VII. Borfesztivál, mely hazai és magyarországi borászokat vonultat fel, illetve a Székely Termékek Fesztiválja, ahol több mint 30 termelő kínálja majd termékeit a vásárlóközönségnek.
A Nemzetközi Kiállítás és Vásár 10 és 19 óra között fogadja a látogatókat.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.