
Egy székelykeresztúri gazdaságban jelent meg a madárinfluenza. Az ott tartott baromfikat leölték. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Igazolta a jászvásári állategészségügyi laboratórium a madárinfluenza jelenlétét azokban a székelykeresztúri elhullott szárnyasokból vett mintákban, amelyeket a fertőzés gyanúja miatt küldött bevizsgálásra a Hargita megyei állategészségügyi szakhatóság. A madárinfluenza megjelenése miatt Székelykeresztúr három kilométeres körzetében védelmi, tíz kilométeres körzetében pedig megfigyelési zónát jelölt ki a szakhatóság.
2021. május 10., 16:082021. május 10., 16:08
Néhány nappal azután, hogy a szomszédos Maros megyei Nyárádtőn 180 ezer szárnyas leölését kellett elrendelni, mert egy tyúkfarmon felbukkant a madárinfluenza, a vírus Hargita megyében is megjelent.
A szombati eredmény alapján vasárnap a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal alárendeltségében működő, főként állategészségügyi szakemberekből álló bizottság
valamint a feltételezhetően szennyezett anyagok, takarmány és hulladék, állategészségügyi felügyelet mellett történő semlegesítését, valamint a tyúkketrecek és szárnyasok tartására használt eszközök fertőtlenítését. Ugyanakkor
A madárinfluenza megjelenése miatt Székelykeresztúr három kilométeres körzetében védelmi zónát jelöltek ki, a kisváros mellett ez Betfalvára, Siménfalvára, Rugonfalvára, Újszékelyre, Alsóboldogfalvára, Szentábrahámra és Csekefalvára is kiterjed. Ugyanakkor egy tíz kilométer sugarú megfigyelési zónát is kijelölt a szakhatóság. Ebbe Nagygalambfalva, Kisgalambfalva, Medesér, Székelyszentmiklós, Nagykede, Kiskede, Kiskadács, Székelyandrásfalva, Kissolymos, Újszékely, Székelyszenterzsébet, Solymosiláz, Magyarandrásfalva és Gagy tartozik, továbbá Maros megyéből Héjjasfalva, Szederjes, Magyarfelek és Küküllősárd.
Az említett településeken az állategészségügyi szakhatóság szakemberei feltérképezik a baromfitartó gazdaságokat, különös figyelmet szentelve azokra a farmokra, amelyekben nemrég vásároltak szárnyasokat. A határozat értelmében ugyanakkor az állategészségügyi szakhatóság mindent lehetséges csatornát igénybe véve, például plakátokon, illetve a sajtó segítségével kell tájékoztassa a védelmi zónában található településeken élőket az elrendelt intézkedésekről. Ez egyébként nem valósult meg maradéktalanul: hétfőn mindhiába kerestük a témával kapcsolatban a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetőjét, Ladó Zsoltot, nem értük el telefonon, a hatósági állatorvosok pedig nem nyilatkozhatnak az ügyben.
A fertőzés terjedésének a megakadályozása érdekében elrendelt előírások szerint a biztonsági feltételek szigorúbb betartására van szükség a baromfitelepeken, tájékoztatni kell a lakosságot arról, hogy
A gazdaságban elhullott szárnyasokról értesíteni kell az állatorvost, a tetemet pedig a lehető legrövidebb időn belül biztonságos körülmények között szakhatósági laboratóriumba szállítják a szükséges vizsgálatok elvégzése érdekében. Az előírások értelmében ugyanakkor
Ez alól csak azok az állatok képeznek kivételt, amelyek az adott gazdaságban nem érintkezhetnek szárnyasokkal. A szakhatóság ugyanakkor 30 napra felfüggeszti az élő szárnyasokkal történő kereskedelmet, a települések között pedig ellenőrzéseket végeznek az utak mentén az illegális baromfi-kereskedők leleplezése érdekében. Az engedélyezett baromfifarmokon háromszintes biológiai biztonsági intézkedéseket kell bevezetni és ezekbe csak az állategészségügyi hatóság engedélyével vihetnek be, és ugyanez érvényes a kivitelre is. A bizottság elrendelte ugyanakkor a felderítését azoknak a Hargita megyei farmoknak, amelyekbe a madárinfluenza által érintett Maros megyei baromfitelepről kerültek szárnyasok.
A szárnyasokkal történő kereskedelem 30 napra történő felfüggesztését egyébként az állategészségügyi főhatóság javaslatára az egész országra kiterjesztette a belügyminisztérium. A madárinfluenza H5N8 altípusa az emberre nem veszélyes, a baromfiknál viszont a vírus által okozott a betegség nem gyógyítható.
Február 24-én, kedden, az ukrajnai háború kezdetének negyedik évfordulóján az ukrán zászló színeivel világítják meg a parlament épületét.
Mérsékelt mennyiségű csapadékra, hegyvidéken hóviharra, valamint a szél megerősödésére vonatkozó figyelmeztetést bocsájtott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn délelőtt 10 órától szerda este 10 óráig.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
Az első kontumáci hitbeli lépésektől a 20. századi nagytemplomig ívelő történetben a közösség erejéről és Székelyföld keleti kapujának lelki örökségéről mesél videónkban, Templomtúra sorozatunkban Salamon József gyimesbükki plébános.
Átalakul a RO-ALERT: a hatóságok többféle riasztási szint bevezetését tervezik, amelyek eltérő hangjelzéssel – vagy bizonyos esetekben hang nélkül – érkeznek majd a mobiltelefonokra.
Mit tegyünk, ha nem tudunk elaludni, ha éjszaka ébren agyalunk? Mikor kell orvoshoz fordulni és mit ajánlanak az altatók helyett a szakemberek? – ezekre a kérdésekre is keresték a választ a belső óránkról, a cirkadián ritmusról tartott konferencián.
Románia földgázkitermelése 2025-ben 7,503 millió tonna kőolaj-egyenértéket (toe) tett ki. Ez 0,9 százalékos, azaz 67 500 toe-s csökkenést jelent az előző évhez, 2024-hez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet szombaton közölt adataiból.
A Román Orvosi Kamara (CMR) képviselői szombaton közölték, az egészségügyi rendszer megfelelő működésének elengedhetetlen feltétele a munkaidő tiszteletben tartása az orvosok részéről, és megfelelő munkakörülmények biztosítása a munkáltatók részéről.
Bár nem minden marosvásárhelyi kapta meg a rádiófrekvenciás azonosítóval ellátott kukákat, vasárnaptól a szolgáltató csak azt a hulladékot viszi el, amelyeket ezekben helyeznek ki. Mit tegyen, akinek nincs ilyen kukája? Változik-e a program?
Nagyszabású ellenőrzéseket jelentett be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter azoknak az orvosoknak a kiszűrésére, akik munkaidőben elhagyják az állami kórházat és a magánszektorban vállalnak munkát.
1 hozzászólás