
Több olvasónk is megkereste szerkesztőségünket azzal a panasszal, hogy a Kisköved utcában, az üzletsor előtti lépcsők lassan használhatatlanok. A polgármesteri hivatal illetékeseinek tájékoztatása szerint vélhetően május folyamán kijavítják a betonlépcsőket.
2011. május 02., 16:112011. május 02., 16:11
2011. május 02., 16:292011. május 02., 16:29
Ülkei Zoltán, a városgazdálkodási osztály vezetője kérésünkre elmondta, hogy a hasonló teendőkön egy csoport dolgozik, amely eddig a sürgős tavaszi munkálatokkal volt elfoglalva. Tavaly hasonló lakótelepi lépcsőfelújítást a csorgó melletti Remete bejáratban végeztek, a Bethlen-negyedben. „Remélem, hogy május folyamán neki tudunk látni, mivel az említett üzletsor előtt már nagyon tönkrementek a lépcsők. Meg kell néznünk, hogy milyen megoldás lesz a legjobb: teljesen szétverni és újraönteni vagy kővel burkolni, mivel ez még időtállóbb is” – mondta el Ülkei.
Hozzátette, hogy bárki, aki a város területén hasonló problémát lát, észrevételét írásban jelezheti a polgármesteri hivatalban.
Megszületett a megoldás a székelyudvarhelyi iskolahálózatot érintő, hetek óta húzódó, indulatokat keltő problémára. Ezt tartják az eddigi legjobbnak az érintett felek.
Három, Székelyudvarhely közösségéért hosszú éveken át dolgozó személy vehette át pénteken a Pro Urbe díjat az Udvarhely Napok keretében. Az ünnepségen a közösség szolgálatáért és a maradandó értékteremtésért mutatott hála állt a középpontba.
A szervezők várakozásait is felülmúló érdeklődés övezi a Bagossy Brothers Company péntek esti koncertjét az Udvarhely Napokon, ezért kiterjedt forgalomkorlátozásokat és ideiglenes közlekedési intézkedéseket vezetnek be a biztonság érdekében.
Komplex urológiai-onkológiai műtétet végeztek nemrég a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban laparoszkópos eljárással. A beavatkozás mérfőldkő nemcsak a helyi kórház, hanem az egész térség számára.
Heves zápor csapott le kedden Székelyudvarhelyre és az udvarhelyszéki településekre. A rövid ideig tartó, de rendkívül intenzív esőzés miatt több utcán megállt a víz, pincéket öntött el a csapadék, a falvakban pedig kisebb áradásokat okozott.
Polgári védelmi gyakorlatot tartanak kedden délelőtt Székelyudvarhelyen, a Cserehát-negyedben. A gyakorlat részeként légi riadó jelzés is hallható lesz.
Szinte biztosan egy régi beázás következménye, hogy leomlott a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium egyik osztálytermében a mennyezeti vakolat egy része, de a tanintézetvezetés nem éri be az elsődleges magyarázattal.
Részeg sofőröket füleltek le Udvarhelyszéken: egyik férfi rutinellenőrzés során bukott le, a másik pedig balesetezett.
Csapadékmentes idő esetén rovarirtást végeznek Székelyudvarhely közterein, hétfőn este – hívja fel a figyelmet a helyi polgármesteri hivatal.
Kő és sár borította be vasárnap délután a Parajdot a Bucsin-tetővel összekötő országút egy szakaszát, miután a heves esőzések nyomán egy patak kilépett a medréből. Az úttestet összefogással sikerült megtisztítani.
szóljon hozzá!