Hirdetés
Hirdetés

Megismerni és megismertetni az épített örökséget

Kreativitás, ötletgazdagság jellemezte a diákok munkáját •  Fotó: Haáz Vince

Kreativitás, ötletgazdagság jellemezte a diákok munkáját

Fotó: Haáz Vince

Jóval kevesebben jelentkeztek idén Maros megyében az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket! elnevezésű vetélkedőre, mint tavaly, annak ellenére is, hogy a tanügyminisztérium elismerte és saját programjai közé fogadta a kezdeményezést.

Antal Erika

2019. március 01., 18:382019. március 01., 18:38

2019. március 01., 19:052019. március 01., 19:05

A szászrégeni Lucian Blaga Műszaki Gimnázium diákjai Székely Rozália tanárnő irányításával a marosvécsi Kemény-kastélyt fogadták örökbe, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium csapata pedig a Kornis–Rákóczi–Behlen-kastélyt Radnóton, vezető tanáraik Kolozsvári Szilárd és Brandner Judit Emőke voltak. A nyárádszeredai Bocskai István Gimnázium diákjai Molnár Andrea Zsuzsánna irányításával a nyárádszentlászlói unitárius templomot, míg a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Gimnázium tanulói Béres Ilona felkészítésével az abosfalvi Apor-kastélyt választották örökbefogadott műemlékként.

A Maros megyei döntőre a diákoknak tevékenységi beszámolóval kellett készülniük, bemutatva az örökbefogadott műemléket, a csapat tevékenységét, az épülethez fűződő különböző történeteket. A naplónak tartalmaznia kellett az online és az offline tevékenységeket is. Az összeállított mappát zsűri értékelte, arról döntve, hogy melyik az a két csapat, amelyik részt vehet a regionális döntőn.

A továbbjutásra megyénként két-két csapat volt jogosult.

A Bolyai Farkas Gimnázium dísztermének nézőterén a négy csapat foglalt helyet irányítótanáraikkal együtt csütörtök este. A zsűri, mielőtt eredményt hirdetett volna, kiértékelte a diákok tevékenységét.

Hirdetés

Valamennyien egyetértettek abban, hogy a diákok jól tájékozódtak és helyesek voltak az információik, azokat jól is használták, viszont hiányosságként említették, hogy csak egy nyelven ismertették a kiválasztott objektumot. Holott

egy olyan környezetben, ahol többségiek élnek, nem elég csak magyarul bemutatni, el kell mondani, hogy tudja mindenki, ismerje meg a kiválasztott kastélynak, templomnak a történetét.

Az országossá vált és a tanügyminisztérium által is elismert vetélkedő célja tanulni és tanítani, megismerni és megismertetni – ezt mind a négy csapat kitűnően teljesítette – mutatott rá Kálmán Attila, a zsűri tagja, aki szerint egy-egy kastély ismertetésénél nem elég az alapinformációkra, annak csak a keletkezésére szorítkozni, az ott élők életét is be kell mutatni, sok érdekes sztorit rejt ugyanis egy-egy régi épület.

Végül az összegyűjtött pontok alapján az első helyezést a szászrégeniek érték el, a másodikok a nyárádszeredaiak lettek. Harmadik a katolikus gimnázium, és negyedik a dicsői csapat. Az országos megmérettetés áprilisban lesz Kolozsváron. Ott dől el, hogy melyik csapat nyeri a fődíjat, egy utat Brüsszelbe, az Európa Parlamentbe, ahol a nyertes szintén bemutathatja az általa örökbefogadott műemléket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Előzetesben marad a drogkereskedelemmel és a kiskorú elleni nemi erőszakkal gyanúsított népdalénekes

A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.

Előzetesben marad a drogkereskedelemmel és a kiskorú elleni nemi erőszakkal gyanúsított népdalénekes
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Lemondott az ukrán állampolgárságáról, minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal Eugen Tomac-nak

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.

Lemondott az ukrán állampolgárságáról, minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal Eugen Tomac-nak
2026. június 10., szerda

Mobilalkamazás segítségével kérhetnek segítséget a látás- és hallássérültek

A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.

Mobilalkamazás segítségével kérhetnek segítséget a látás- és hallássérültek
2026. június 10., szerda

Kezdődhet a bentlakásomlás-per elsőfokú tárgyalása

Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.

Kezdődhet a bentlakásomlás-per elsőfokú tárgyalása
Hirdetés
2026. június 10., szerda

„Az emberek kormányt akarnak” – a pártoknak üzent Nicușor Dan

Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.

„Az emberek kormányt akarnak” – a pártoknak üzent Nicușor Dan
2026. június 10., szerda

Ne legyen szigorúan védett a barnamedve – Brüsszelhez fordul Tánczos Barna

Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.

Ne legyen szigorúan védett a barnamedve – Brüsszelhez fordul Tánczos Barna
2026. június 10., szerda

Egy baleset, 17 segítségnyújtás, 16 riasztás két nap alatt

A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.

Egy baleset, 17 segítségnyújtás, 16 riasztás két nap alatt
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Kétórás figyelmeztető tiltakozásba kezdenek a törvényszéki orvosok

Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.

Kétórás figyelmeztető tiltakozásba kezdenek a törvényszéki orvosok
2026. június 10., szerda

Marad az árréskorlátozás, a képviselőház is megszavazta

A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.

Marad az árréskorlátozás, a képviselőház is megszavazta
2026. június 10., szerda

Oana Gheorghiu: A TAROM adóssága meghaladja a teljes vagyonát

A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.

Oana Gheorghiu: A TAROM adóssága meghaladja a teljes vagyonát
Hirdetés