Hirdetés
Hirdetés

Mégis kap pénzt a GYHK

Biztosabb alapon a csapat. A most megszavazott GYHK-támogatás szintén három évre szól, és évente 300 ezer lejt irányoz elő •  Fotó: Beliczay László

Biztosabb alapon a csapat. A most megszavazott GYHK-támogatás szintén három évre szól, és évente 300 ezer lejt irányoz elő

Fotó: Beliczay László

Rendkívüli ülést tartott kedden a gyergyószentmiklósi képviselő-testület, és több olyan témáról is határoztak, amelyről korábban a mostanival ellentétes nyilatkozat hangzott el, illetve más döntés született. A Gyergyói Hoki Klub 300 ezer lejes támogatásban részesül ebben az évben a mostani döntés alapján.

Gergely Imre

2021. december 14., 20:082021. december 14., 20:08

Amint Csergő Tibor polgármester előterjesztésében elmondta, 2018 decemberében az akkori testület fogadott el egy hároméves időtartamról szóló de minimis támogatást, ennek hatálya telt most le, így

újabb támogatást nyújthatnak, amelyet az országos versenytanács is jóváhagyott.

Ez a támogatás szintén három évre szól, és összesen 900 ezer lejt jelent.

Az új támogatás ténye azért érdekes, mert a polgármester még augusztusban azt nyilatkozta, hogy idén nem kap támogatást a várostól a Gyergyói Hoki Klub, ami komoly felháborodást keltett a gyergyóiak körében.

Hirdetés

Emellett a csanódi vízgyűjtő területével kapcsolatban novemberben döntött a testület úgy, hogy nem fogadja el az értékbecslő által megállapított érték alapján a terület tulajdonosai által kért 12 euró/négyzetméteres árat. Akkor a megvásárlás helyett kisajátítást kezdeményeztek, most

mégis vásárlás következik.

Amint elhangzott, a tulajdonosok képviselője a novemberi döntést követően újabb ajánlatot tett: 10 euró/négyzetméteres áron hajlandó megválni a 4370 négyzetméternyi területtől. Ebből a tanácsülés előtti napon még lealkudtak, így

42 ezer euró lesz a vételár.

Az ülésen továbbá arról is döntöttek, hogy átadják a városi szolgáltatónak a gyilkostói ivóvízhálózathoz tartozó javakat annak érdekében, hogy működtetni tudja és javításokat eszközölhessen rajta. Az átadás-átvételnek év végéig kell megtörténnie.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés