Hirdetés
Hirdetés

Meghirdette új évadát a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház

•  Fotó: Bagi József

Fotó: Bagi József

Újabb évadára készül a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház: a 2021–2022-es idényben is minden korosztály számára terveznek előadásokat, sőt meghirdetik a gyerek- és ifjúsági bérleteket is.

Albert Eszter

2021. augusztus 30., 14:512021. augusztus 30., 14:51

2021. augusztus 30., 15:172021. augusztus 30., 15:17

Napokon belül, szeptember elején indítja a 2021–2022-es évadot a Figura Stúdió Színház, egyből egy turnéelőadással, hiszen Újvidéken (Szerbiában) vendégszerepelnek a Boldogtalanokkal szeptember 5-én és 6-án. Nagy kihívás lesz ez a turné – fogalmazott Albu István színházigazgató az újvidéki fellépés kapcsán, de kiemelte azt is, hogy a hamarosan induló évad egy nagy útkeresés is lesz, ugyanis még mindig több tényező befolyásolhatja tevékenységüket, de már nem akkora a bizonytalanság, mint az előző évben. 

Van merszük

„Idén már van merszünk meghirdetni a gyerek- és ifjúsági bérletünket, nagyon fontosnak tartjuk a jövő nemzedéket. Bizonytalan a helyzet most is, mégis jobb mint eddig, így

Idézet
évadot is hirdetünk, amelyet a mobilitás jegyében képzeltünk el.

Ha csak a járványhelyzetet nézzük, ha megint korlátozások lesznek, akkor szerencsésebb, kisebb szereposztású eladásokat létrehozni, amelyek könnyebben mozgathatók. Tavasztól remélhetőleg épületfelújításra is sor kerül a színházban, ezért is szükséges úgy terveznünk, ha költözni kell, könnyen tudjunk alkalmazkodni más helyszínekhez” – fogalmazott a tervek kapcsán Albu István színházigazgató. 

Új darabok

Öt új előadással készül a Figura. Már szeptemberben bemutatják Kolozsi-Borsos Gábor egyéni előadását, a B.O.R.-t Márkó Eszter rendezésében, amelyet zenés gasztropuccsként határoznak meg az alkotók. Október folyamán Pierre de Marivaux drámája alapján mutatják be következő előadásukat Szeretők címmel, amelyet Visky Andrej állít színpadra.

Hirdetés

A további próbafolyamatok közül kettő párhuzamosan zajlik, az egyik műben kizárólag színésznők, míg a másikban férfi színészek játszanak majd.

A gyermek- és ifjúsági bérletet több korosztályra bontották le, a jegyek ára változatlan, a gyermekek 20 lejért válthatnak bérletet, amely négy – koruknak megfelelő – előadást tartalmaz.

A nyár folyamán sem pihent a társulat, hazai és külföldi turnékon, fesztiválokon vettek részt: a Boldogtalanokat Kisvárdán, a Shakespeare Összes Rövidítve (S.Ö.R.) című előadást Záhonyban és Székelyudvarhelyen, a Tótékat Gyulán játszotta a társulat. A gyergyószéki EgyFeszt összművészeti fesztivál szervezésében is kivették részüket, hiszen a színház és könyvudvarért feleltek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Luca Niculescu: várhatóan január elsejétől indexáljuk a nyugdíjakat

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.

Luca Niculescu: várhatóan január elsejétől indexáljuk a nyugdíjakat
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet

Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet
2026. november 03., kedd

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon

Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon
2026. november 03., kedd

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek

Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják

Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják
2026. november 03., kedd

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra

Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra
2026. november 03., kedd

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület

A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében

Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében
2026. november 03., kedd

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása

A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása
2026. november 03., kedd

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt

Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt
Hirdetés