
Sokan nem bíznak az online fizetésben, ezért inkább sorba állnak és helyben fizetnek
Fotó: Magyari Hunor
Évről évre többen használják ki a polgármesteri hivatalok által biztosított 10 százalékos adókedvezményt és fizetik ki a kirótt illetékeket március végéig. Aki még nem tette meg, de tervezi, fizethet személyesen a pénztáraknál, de online is, az erre létrehozott felületen. Szűk tíz nap áll még az adófizetők rendelkezésére.
2021. március 22., 08:542021. március 22., 08:54
2021. március 22., 09:572021. március 22., 09:57
Hargita és Maros megye kisebb-nagyobb városaiban, de nem csak, egységesen 10 százalékos kedvezményt kapnak azok az adófizetők, akik március végéig a teljes évre kifizetik a helyi adókat és illetékeket.
Mint Zörgő Noémi, a székelyudvarhelyi városháza sajtószóvivője elmondta, Székelyudvarhelyen jelentős eltérés van a múlt év azonos időszakában jegyzett befizetések és a 2021-es adatok között:
De tavalyhoz képest jelentősen emelkedett az online befizetések száma. Míg 2020-ban ugyanebben az időszakban 836 ilyen kifizetést eszközöltek, addig idén ez a szám 2227.
Rodica Ţiriac, a csíkszeredai polgármesteri hivatal adó- és illetékosztályának vezetője pontos számokkal ugyan nem tudott szolgálni, de érdeklődésünkre elmondta, azt tapasztalták, hogy az előző évekhez képest
Hozzátette, pontos adatokkal a március végi határidő lejárta után tud majd szolgálni.
Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalának sajtószóvivője, Hegyi Zsuzsánna sem tudott pontos adatokat mondani, de úgy tudja, hogy ott is sokan kihasználták az kedvezményt.
Évről évre népszerűbb az online adóbefizetés
Fotó: Haáz Vince
Marosvásárhelyen már több mint 30 ezer személy törlesztette a helyi adókat és illetékeket, kihasználva, hogy március végi határidő befizetése esetén 10 százalékkal kevesebbet kell fizetniük.
A városháza adóügyi hivatalának vezetője, Szövérfi László arról számolt be, hogy eddig több, mint 15 millió lejt fizettek már be a természetes személyek.
Marosvásárhelyen a városháza épületében lévő pénztáraknál szombatonként 8–12 óra között is van ügyfélfogadás.
Idén Marosvásárhelyen a helyi adókkal és illetékekkel együtt kell törleszteni az éves szemétdíjat is, ami személyenként 142 lej. Utóbbit négy részletben is ki lehet fizetni, erre azonban nem érvényes a 10 százalékos adókedvezmény.
Marosvásárhelyen közel 60 ezer ilyen nyilatkozatot kell benyújtaniuk a városlakóknak, március közepéig 45 ezren tették ezt meg.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!