
Megsérült ugyan, de elmenekült a helyszínről az elütött medve. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Medvével ütközött egy autó hétfőn éjjel a 131-es jelzésű megyei út Felsőboldogfalva és Árvátfalva között áthaladó szakaszán. A járműben tartózkodó személyek nem sérültek meg, viszont jelentős anyagi kár keletkezett. A vadászok már nem találták a helyszínen a sebzett nagyvadat, így érdemes elkerülni a környéket.
2023. június 20., 11:312023. június 20., 11:31
2023. június 20., 11:402023. június 20., 11:40
Az utasok ugyan nem sérültek meg, de jelentős kár keletkezett az autóban, amely hétfőn este tizenegy óra környékén ütközött egy medvével a 131-es megyei út Felsőboldogfalva és Árvátfalva közötti szakaszán – tudtuk meg Mărmureanu-Bíró Leonárdtól, a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület vezetőjétől. Mint tájékoztatott,
A szakember arról is beszélt, hogy az autóban okozott kárból kiindulva
A Felsőboldogfalvától mindössze háromszáz méterre lévő helyszínen az is kiderült, hogy a községközpont felől haladva Árvátfalva irányába, jobb kéz fele menekült el a nagyvad. Az igazgató hangsúlyozta, hogy
Hozzátette, egyesületük munkatársai ismét be fogják járni a környéket, hátha rábukkannak a medve nyomára.
Kérdésünkre Mărmureanu-Bíró Leonárd arra is kitért, hogy az útszakaszon vadakra figyelmeztető tábla is van kihelyezve, így az út kezelőjét nem lehet felelősségre vonni a történtekért. Ez azt jelenti, hogy az autóban keletkezett kárt önköltségén kell megjavíttassa a tulajdonos. Szerencsés helyzet ugyanakkor, hogy nem pusztult el a nagyvad, így annak eszmei értékét nem kell megtérítse a sofőr.
Két, folyóba esett ember mentésére riasztották szombat délután a segesvári tűzoltókat.
Mintegy 1500 utast érintenek a közel-keleti helyzet miatti járattörlések – tájékoztatott szombaton a bukaresti repülőtereket üzemeltető vállalt (CNAB) szóvivője.
Március első tíz napján nagyon kevés csapadék várható, túlnyomóan napos időre és az ilyenkor szokásosnál magasabb hőmérsékletekre lehet számítani, a nappali csúcsértékek többnyire 10 és 17 Celsius-fok között alakulnak.
A külügyminisztérium szombaton a közel-keleti biztonsági helyzet romlására hivatkozva a 8-as szintre emelte az Izraelre vonatkozó utazási figyelmeztetést a kilencfokozatú skálán, és arra szólította fel a román állampolgárokat, hogy ne utazzanak Izraelbe.
Országszerte fagyosan indult a naptári tél utolsó napja, de a legalacsonyabb értékeket – egy kivétellel – székelyföldi településeken mérték.
Pontosan mire lesz képes a Só-szoros, valamint Alsó- és Felsősófalva között tervezett árvízvédelmi rendszer, valamint mely területeket kell kisajátítani az építkezés miatt – erre kaptak választ a parajdi lakók pénteken, egy tájékoztató fórumon.
A szűrés nem csak papíron vagy „gyönyörűen csomagolt” programokban történik – jelentette ki Alexandru Rogobete miniszter pénteken.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Hargita megye tiszteletbeli nagykövete lett Borbás Marcsi. A televíziós szerkesztő és műsorvezető a 2027-es év népszerűsítésében segíti a székelyföldi megyét, amikor Európa Gasztronómiai Régiója lesz – közölte a megyei önkormányzat sajtóosztálya.
szóljon hozzá!