
A legutóbbi medvejárás óta a nyílászárókat megerősítették, így nem tudott bejutni a házba a vadállat
Fotó: Szabó Nagy Klára
Hetedszerre járt ugyanannál a hétvégi háznál egy medve Libánban. Ezúttal a ház tulajdonosa is otthon tartózkodott, a medve szerencsére nem tudott bejutni az épületbe.
2017. június 22., 20:222017. június 22., 20:22
2017. június 22., 21:172017. június 22., 21:17
„Borzasztó volt a hang, az egész olyan volt, mint egy horrorfilm” – így fogalmaz Szabó Nagy Klára, akinek kis, libáni víkendházát hetedszerre látogatta meg a medve.
Múlt hét óta a földszinti bejáratra vasajtó került, az ablakokat pedig vaslemezzel zárták le kívülről.
– számolt be az asszony. Hozzátette, a medve percekig próbált bejutni, és a kiabálásra, kürtölésre nem hagyta el a helyszínt, csak később, amikor látta, hogy nem sikerül betörnie az épületbe.
„Múlt hét óta többször is kint aludtam Libánban, és nem történt semmi, kezdtem megnyugodni, azt gondoltam, a vasajtó, és az ablakok lezárása biztonságot jelent. Most nem is tudom, hogy így van-e” – mesélte a tulajdonos, hozzátéve, hogy
Az esetet követően pedig egész éjjel semmit sem aludt. Hallotta még, hogy a környező területen lévő házakban szintén kiabálnak és petárdáznak az emberek, tehát ott is járt a medve. Fél, és nem tudja, hogy ott merjen-e tölteni újabb éjszakákat, mert a vadállat bármikor visszatérhet.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.
A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
szóljon hozzá!