Hirdetés
Hirdetés

Második lett Szakács Szilvia a Sztárban sztár leszek! tehetségkutató műsorban

•  Fotó: Sztárban sztár leszek!/TV2

Fotó: Sztárban sztár leszek!/TV2

A csíkszeredai Szakács Szilvia második helyezett lett a Sztárban sztár leszek! tehetségkutató műsor második évadában vasárnap. A műsor zsűrije dicsérő szavakkal bátorította a lányt mindvégig, a tévénézők pedig szavazataikkal második helyezésig juttatták.

László Ildikó

2021. november 22., 10:462021. november 22., 10:46

2021. november 22., 11:202021. november 22., 11:20

A mindössze 16 éves csíkszeredai lány hét élő adást követően jutott a vasárnapi döntőbe, tegnap pedig négy másik versenytársával a TV2 csatorna utolsó élő show-jában az első helyért lépett színpadra.

Hirdetés

A döntőben minden versenyző két produkciót – egyénit és duettet – adott elő, Szilvia először Lara Fabian I Will Love Again című slágerét énekelte. Mestere, Köllő Babett meghatódva beszélt Szilviáról, Pápai Joci szerint mindent megtett, hogy a döntőben állhasson, és kora ellenére felnőtt a feladatokhoz a műsor alatt. Ezt követően Rácz Gergő oldalán a Mostantól című dalt adta elő, amikor a zsűri ismét elismerő szavakkal biztatta.

•  Fotó: Sztárban sztár leszek!/TV2 Galéria

Fotó: Sztárban sztár leszek!/TV2

Az utolsó adásban a zsűritagok nem adtak pontokat a produkciókat követően, csakis a nézők szavazata döntötte el az öt versenyző helyezését.

Az elsőkörös szavazás eredményeképpen Szilvia a legjobb három versenyző közé jutott, majd a szavazás újraindult, végül a versenybe jutott három énekes közül Gábor Márkó harmadik, Szilvia második, Csiszár István pedig első helyezett lett.

Szilvia láthatóan nagyon izgult az eredményhirdetés előtt, majd könnyeivel küszködve mondott mindenkinek köszönetet.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 23., kedd

Cseke Attila: közel egymillió ingyenes kataszteri iratot bocsátottak ki eddig

A közszolgáltatás ingyenessé tétele óta 928 ezer telekkönyvi kivonatot és kataszteri térképkivonatot bocsátottak ki a tulajdonosoknak – jelentette ki kedden Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Cseke Attila: közel egymillió ingyenes kataszteri iratot bocsátottak ki eddig
Hirdetés
2025. december 23., kedd

A válság szele – a romániai lakosság csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepekkor, mint tavaly

A romániaiak csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepek alatt, mint tavaly – derül ki az Avangarde közvélemény-kutatásának kedden ismertetett adataiból.

A válság szele – a romániai lakosság csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepekkor, mint tavaly
2025. december 23., kedd

Elfogadták a módosított magánnyugdíjtörvényt

Döntő házként elfogadta a képviselőház keddi ülésén a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó felülvizsgált törvénytervezetet.

Elfogadták a módosított magánnyugdíjtörvényt
2025. december 23., kedd

Nem korlátozzák a nyugdíjasok utazását Marosvásárhelyen, ingyenesség a városházán dolgozóknak is

A marosvásárhelyi önkormányzati képviselők elvetették a nyugdíjasok ingyenes utazásának korlátozását, ugyanakkor újabb társadalmi csoportok számára tettek elérhetővé díjmentes bérleteket a tömegközlekedési eszközökön.

Nem korlátozzák a nyugdíjasok utazását Marosvásárhelyen, ingyenesség a városházán dolgozóknak is
Hirdetés
2025. december 23., kedd

A Temesvári Nyugati Egyetem rektora lehet az új tanügyminiszter, de csak az ünnepek után dönt arról, hogy elvállalja-e

A Temesvári Nyugati Egyetem rektora, Marilen Pirtea veheti át Daniel David helyét az oktatási minisztérium élén.

A Temesvári Nyugati Egyetem rektora lehet az új tanügyminiszter, de csak az ünnepek után dönt arról, hogy elvállalja-e
2025. december 23., kedd

Frontális ütközés Oroszhegy községben

Két autó ütközött frontálisan kedd reggel az Oroszhegy községhez tartozó Székelyszentkirály és Tibód közötti útszakaszon. A balesetben egy személy megsérült.

Frontális ütközés Oroszhegy községben
2025. december 23., kedd

Dróntámadások miatt figyelmeztették RO-Alerttel Tulcea és Galac megye lakosságát

Oroszország keddre virradóra újabb dróntámadásokat intézett Ukrajna ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea és Galac megye lakosságát drónok vagy dróndarabok becsapódásának veszélyére.

Dróntámadások miatt figyelmeztették RO-Alerttel Tulcea és Galac megye lakosságát
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Lehűlés és fagy várható Székelyföldön – viharos szél és havazás az ország több régiójában

Szélre, hóviharokra és jegesedésre vonatkozó figyelmeztetést adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Bár a riasztás elsősorban az ország déli és délkeleti részeit érinti, Székelyföldön is fagyos időjárás lesz a hét második felében.

Lehűlés és fagy várható Székelyföldön – viharos szél és havazás az ország több régiójában
2025. december 23., kedd

CSM-referendum: levélben szavazhatnak a bírák és ügyészek

A tervek szerint levélben fognak szavazni a bírák és ügyészek az államfő által a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsról (CSM) kezdeményezett referendumon – közölték az elnöki hivatal illetékesei.

CSM-referendum: levélben szavazhatnak a bírák és ügyészek
2025. december 23., kedd

Ez kell ahhoz, hogy a minimálbér jövő évi emelését is el lehessen fogadni

Közzétették hétfő este a pénzügyminisztérium honlapján a jövő évi költségvetés elfogadásához szükséges és egyéb stratégiai intézkedéseket tartalmazó úgynevezett salátarendelet tervezetét.

Ez kell ahhoz, hogy a minimálbér jövő évi emelését is el lehessen fogadni
Hirdetés