Másfél év lovas terápia után: egyértelmű a fejlődés

•  Fotó: Baricz-Tamás Imola

Fotó: Baricz-Tamás Imola

Az Aranypatkó Nyílt Napját tartották szombaton délelőtt a gyergyószentmiklósi Mocsár utcai ügyességi pályán. A főként lovasterápiával foglalkozó alapítvány munkatársai azt vallják, a siker és a teljesítmény elismerése a legjobb gyógymódok közé tartozik.

Baricz-Tamás Imola

2018. szeptember 10., 13:342018. szeptember 10., 13:34

2018. szeptember 10., 13:352018. szeptember 10., 13:35

Gáll Katalin lovasterapeuta, pszichológus, a gyergyószentmiklósi Salvator Alapítvány vezetője köszöntötte a nyílt napra kilátogató gyergyóiakat. A lovasterápiáiról ismert alapítvány célul tűzte ki a különböző fogyatékossággal, akadályozottsággal, vagy tanulási nehézséggel élő gyerekek közösségbe való beilleszkedésének segítését. „Öröm együtt lenni a gyerekekkel, fejlődésüket látva örömökből töltekezni” – mondta Gáll Katalin. Hozzátette,

Idézet
olyanná lettünk, akár egy nagy család, egy kicsit répaszínűek, egy kicsit lószagúak, összetartók.

A nyílt nap az elismerésé is volt: Aranypatkó-díjjal jutalmazták a gyerekeket, majd szülőkkel, vendégekkel közösen ebédeltek.

Látványos a lovastorna-bemutató, a dicséret pedig eredményes – vallja Gáll Katalin lovasterapeuta •  Fotó: Baricz-Tamás Imola Galéria

Látványos a lovastorna-bemutató, a dicséret pedig eredményes – vallja Gáll Katalin lovasterapeuta

Fotó: Baricz-Tamás Imola

A ló hátán is fejlesztik a gyerekeket

Szilágyi-Madarász Ibolya a jelenleg hatéves Mátyás kisfiával hetente jár a Salvator Alapítvány által nyújtott lovas terápiára. A nyílt napon arról is beszámolt, hogy kisfia nagyon szereti a találkozásokat. „Mátyás születésétől kezdve közepesen halláskárosult, és a beszédfejlődésben is le volt maradva amiatt, hogy későn, háromévesen kapott hallókészüléket.

A logopédus javasolta, hogy ez a terápia segít a fejlődésben, a koncentrálásban.

Másfél éve járunk, és nagyon jónak tartom, nemcsak lovagolni tanulnak, hanem a ló hátán is tanítják beszélgetni, új szavakat ismer meg, számolni tanul, összetett feladatokat is elvégez már” – számolt be Szilágyi-Madarász Ibolya. Mint megtudtuk, heti egy alkalommal vesznek részt a fejlesztő foglalkozáson, de ha az idő éppen nem engedi meg a szabadtéri tevékenységet, a következő héten pótolják a lovasterapeutával az elmaradt találkozást.

A Salvator Alapítvány tevékenységének fontosságáról szólt Barti Tihamér, a Hargita megyei önkormányzat alelnöke, aki szerint hiánypótló tevékenység zajlik a Mocsár utcai pályán, és ezt a munkát a szülők nevében is köszöni, ugyanis az oroszlánrész nem támogatásokból, pályázatokból gyűlt össze, hanem a Gáll család saját erejéből. Mint megtudtuk,

fedett lovarda kialakításán gondolkodnak, hogy egész évben lehetőség legyen a programokon való részvételre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Parajdon zárja Gördülő Opera turnéját szombaton a Magyar Állami Operaház

A bányakatasztrófa által sújtott Parajdon zárja Gördülő Opera című turnéját a Magyar Állami Operaház. Donizetti A csengő című vígoperája szeptember 13-án lesz látható Parajdon – közölték kedden az MTI-vel a szervezők.

Parajdon zárja Gördülő Opera turnéját szombaton a Magyar Állami Operaház
2025. szeptember 09., kedd

Így állnak a romániaiak az ország nyugati orientációját illetően

A romániai polgárok közel nyolcvan százaléka támogatja Románia nyugati orientációját - derül ki INSCOP Research legfrissebb közvélemény-kutatásából.

Így állnak a romániaiak az ország nyugati orientációját illetően
2025. szeptember 09., kedd

16 milliárd eurót kaphat Románia az EU védelmi hitelprogramjából

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

16 milliárd eurót kaphat Románia az EU védelmi hitelprogramjából
2025. szeptember 09., kedd

Több mint ötezren fertőződtek meg koronavírussal a múlt héten

A szeptember 1-7. közötti héten 5133 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 28,9 százalékkal többet, mint az előző héten – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Több mint ötezren fertőződtek meg koronavírussal a múlt héten
2025. szeptember 09., kedd

154 gyermek lábbuszozott Csíkszeredában

Az első évben „botladozó” csíkszeredai Lábbusz egyre népszerűbbé válik a tanulók körében, ezúttal 154 diák csatlakozott az idei Lábbusz járataihoz az első napon.

154 gyermek lábbuszozott Csíkszeredában
154 gyermek lábbuszozott Csíkszeredában
2025. szeptember 09., kedd

154 gyermek lábbuszozott Csíkszeredában

2025. szeptember 09., kedd

Lehet beírni a naptárba: szeptember utolsó előtti hétvégéjén ismét lesz Falu a városban

Egy év kihagyás után ismét „városra költözik a falu” Csíkszeredában szeptember 20-án és 21-én, szombaton és vasárnap.

Lehet beírni a naptárba: szeptember utolsó előtti hétvégéjén ismét lesz Falu a városban
2025. szeptember 09., kedd

Gazdaságélénkítő programmal rukkol elő a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) a következő napokban ismertetni fogja a gazdaságélénkítő programját – jelentette ki kedden Sorin Grindeanu megbízott pártelnök.

Gazdaságélénkítő programmal rukkol elő a PSD
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen Hunor: ha a nyugdíjreform nem állja ki az alkotmányossági próbát, megszűnik a kormány legitimitása

Ha az igazságügyi nyugdíjreform, a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet nem állja ki az alkotmányossági próbát, akkor a kormány legitimitása megszűnik – nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Antena3 hírtelevíziónak.

Kelemen Hunor: ha a nyugdíjreform nem állja ki az alkotmányossági próbát, megszűnik a kormány legitimitása
2025. szeptember 09., kedd

Hétfőn Madéfalván, kedden Tölgyesen riasztottak medve miatt

Hónap eleje óta egyre gyakrabban értesítik a hatóságokat, hogy medve járkál a lakott övezetekben Hargita megye több településén is. Kedd délután Tölgyesről érkezett jelzés.

Hétfőn Madéfalván, kedden Tölgyesen riasztottak medve miatt
2025. szeptember 09., kedd

A PNL is benne van abban, hogy a gyesen levő anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Párt (PSD) két törvénytervezetét amely több társadalmi csoport egészségbiztosítási járulékkötelezettségét törölné el.

A PNL is benne van abban, hogy a gyesen levő anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot