
Ki kell helyezni a lakótelepeken a szelektív tárolókat
Fotó: Haáz Vince
A hagyományos kukák mellett a héten kell megjelenniük a szelektív szeméttárolóknak is Marosvásárhelyen, és jövő héttől a megyeszékhely, illetve Nyárádszereda mellett még tizenhárom településen fogják elkezdeni a különválogatott hulladék elszállítását. Közben Maros megye több településén szolgáltatócsere lesz, mivel a korábbi céggel szerződést bontottak.
2022. október 18., 21:432022. október 18., 21:43
Új szolgáltató biztosítja a hulladékgazdálkodást Marosvásárhelyen, Nyárádszeredában, valamint a 2-es régiónak nevezett tizenhét Maros megyei községben. Új szolgáltató lesz ugyanakkor a szentpáli 1-es, a szászrégeni 4-es, a balavásári 6-os és a mezőrücsi 7-es övezetben is, miután az eddigi céggel szerződést bontottak.
A megyeszintű hulladékgazdálkodásért felelős Ecolect Közösségi Fejlesztési Társulás ügyvezető igazgatója, Tóth-Brezovszky Andrea a Székelyhon megkeresésére elmondta, többrendbeli versenytárgyalás és óvási időszak után sikerült a megyeszékelyt, illetve a környező településeket is magában foglaló 2-es övezetnek is szolgáltatót találni. A megkötött szerződés értelmében
Mivel szelektíven is gyűjteni fogja a hulladékot, az érintett községekben kiosztják, kihelyezik a szelektív kukákat.
Marosvásárhelyen a magánházakban már elkezdődött a szelektív gyűjtés, itt a megszokott módon folytatódik, vagyis színes szemeteszacskókat osztanak ki a házban lakóknak, amiket a meghatározott napokon össze is szednek.
Itt helyezhetik el majd a tömbházlakók az otthonaikban külön-külön gyűjtött hulladékot.
Mint azt Tóth-Brezovszky Andreától megtudtuk, Maros megye több övezetében a szolgáltató cég nem teljesítette a szerződésben vállaltakat – például nem gyűjtötte szelektíven is a hulladékot –, ezért szerződést bontottak vele. Ez négy nagy övezetet érint, több tíz községet és kisvárost. Itt elkezdték az új versenytárgyalások megszervezését, és egy gyors eljárással új szolgáltatókat is választottak. Ennek értelmében, amíg a versenytárgyaláson kiválasztják a hosszú távra leszerződtethető cégeket, addig
Az illetékes szerint az átállás szinte mindenhol zökkenőmentes kell legyen, és az új cégeknek immár szelektíven is gyűjteniük kell a hulladékot.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
szóljon hozzá!