Magyarnak lenni: hit. Hit a magyarság hivatásában. Hit abban, hogy az Isten akar velünk valamit, és hogy a magyarság képes megvalósítani ezt az isteni feladatot. Ezt jelenti magyarnak lenni Szent István szerint – olvasható a mai ünnepség meghívójában.
Megnyugtatóan jó szakaszba ért Jedd és a magyarországi Kamond testvérkapcsolata. Erre kellően oda is figyelnek, ezért úgy döntöttek, hogy egyelőre más falvakkal nem „szerződnek”.
Az utóbbi hetek időjárása jelentősen megtizedelte a kutak és patakok vízhozamát, sok településen vízhiánnyal küzdenek. A Nyárád szabályozása is sok gondot okoz a partján elterülő településeknek.
Marosvásárhely haton napon keresztül Kelet-Európa legnagyobb és legnépszerűbb gitárfesztiváljának adott otthont. A legkiemelkedőbb koncerteket a Kultúrpalotában és a Színház téren tartották.
Az idei szárazság már nem tudott ártani a búzának Maros megyében, mert túl későn köszöntött be ahhoz, hogy befolyásolja a hektárhozamot.
Az E 60-as nemzetközi út Marosludasról Marosvásárhelyi irányába kivezető szakaszán egy kamion ütközött egy személygépkocsival hétfőn délután négy órakor. Nem sokkal ez után egy másik baleset is történt.
Három esethez is riasztották a Maros megyei vészhelyzeti felügyelőséget tűzesetek miatt hétfőn.
Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke kedden a marosvásárhelyi városházán iktatta azt a határozattervezetet, amely javasolja egy független szakemberekből álló bizottság létrehozását, amely felmérést készít a vegyipari kombinát hatásairól.
A marosludasi Vadászok (Vânătorilor) utcája 19. szám alatt létrehozott vészhelyzeti felügyelőségi munkapontot teszik operatívvá szombaton.
Az idei Vásárhelyi Forgatag kulturális és gasztronómiai kínálatát ismertették a szervezők kedden a Teleki Téka udvarán tartott sajtótájékoztatón.
A marosvásárhelyi útjavítások és útlezárások miatt az autóbuszok, maxi-taxik részben új útvonalakon közlekednek.
Székelyföldön is egyre többen fedezik fel a keleti gyógyítás ősi formáit, köztük az orvosi piócakezelést. Ez a természetes terápia évszázadok óta ismert, és máig alkalmazzák különböző egészségügyi panaszok enyhítésére – a vérkeringési zavaroktól kezdve a gyulladásokon át egészen az ízületi problémákig. Albert Zsuzsánna gyógymasszőrt és alternatív gyógyászt kérdeztük a kezelés pozitív mellékhatásairól is, valamint arról, mire kell figyelni, ha valaki ezt a terápiát választja.
A Marosi Unitárius Egyházkör augusztus 21-22-én, pénteken és szombaton ötödik alkalommal szervezi meg Egyházköri Találkozóját Szentgericén. A rendezvényt ebben az esztendőben kétnaposra tervezték.
Régen megbélyegezték őket, ügyetlennek titulálták, és ami a legrosszabb: megpróbálták átszoktatni őket. A balkezesség mára már elfogadott jelenség, tény azonban, hogy minimális alkalmazkodást mégiscsak kíván.
Idén augusztus 20-án nyitja kapuit a 14. Mezőmadarasi Képzőművészeti Alkotótábor, ahol 20 meghívott művész a mezőségi táj és a mezőségi ember sajátosságait fogja megörökíteni az alkotásaiban.
Az utóbbi hetekben a rendőrség a hétvégi napokra jelentősen megnöveli a szolgálati állományban levők számát. Teszik ezt azért, mert ilyenkor nyáron az utakon közlekedők nagyobb előszeretettel hánynak fittyet a KRESZ előírásaira.
A törvénnyel és a jóérzéssel dacolnak azok az ebtulajdonosok, akik nem jelentik be a hatóságoknál veszélyesnek, illetve agresszívnek minősített kutyájukat. A rendelkezések megszegéséért jelentős pénzbírság járna.
Három zarándoklathoz csatlakozhatnak augusztus 22-én a marosvásárhelyiek, tájékoztatott Szénégető István, a marosvásárhelyi Szent Család plébániatemplom plébánosa.
Egy héten át dolgoztak és tanultak a résztvevők a Kőrispatakon megrendezett tizenegyedik diákszínjátszó táborban, és a hétvégi bemutatókból kiderült: a lelkes oktatók és diákok munkái nyomán közönségnek tetsző feldolgozások születtek néhány nap alatt.