A tervek szerint még látványosabb és színesebb program lesz a harmadik Vásárhelyi Forgatagon, már csak azért is, hogy méltó lehessen az idei, Kiszínezzük a várost! szlogenre. A szerdán rajtoló rendezvénysorozat programfüzetét kedden mutatták be.
A marosvásárhelyi Balogh Erzsébet egy évnyi gondolkodási idő után, a szerelem hívására költözött 2011 nyarán Svédországba. Azt állítja, a honvágy és az új otthonra lelés apró dolgokban, és nem feltétlenül érzelmekben, hanem gondolatokban nyilvánul meg.
A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium épületében, az egykori nyomda termeiben működő iskola-múzeum sok érdekességgel várja a látogatókat. Gyűjteménye az alma mater történetével ismerteti meg az érdeklődőket.
Annak ellenére, hogy a Kárpátok sétányán és környékén lakók mindkét közvitán ellenezték és petíciót indítottak a kezdeményezés ellen, a marosvásárhelyi tanácsülés napirendjén szerepel a Maros-híd műszaki adatainak elfogadásáról szóló határozattervezet.
Második alkalommal csatlakozott a marosvásárhelyi, Maros megyei közösség a Mária Út Egyesület által szervezett 1Úton nemzetközi zarándoklathoz, amelyen idén a békéért és egységért imádkoztak.
Bemutatta városfejlesztési terveit a marosvásárhelyi polgármesteri előválasztásokra készülő Portik Vilmos. Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei elnöke egy családbarát várossá szeretné alakítani Vásárhelyt.
Vasárnap zajlott Ákosfalván a Marosszék Szépe verseny második kiadása, amelyen tucatnyi szép lány vonult színpadra.
Jobbágyfalva, Nyárádszentlászló, Szabéd és Bözöd után Szentgerice adott helyet a hétvégi, immár ötödik Maros köri unitárius találkozónak.
Hétfő kora hajnalig zajlottak a hétvégi Ákosfalvi Községi Napok rendezvénysorozat utolsó programpontjai. A gazdag kínálat és a neves fellépők mindenért kárpótolták az éjszakázókat.
Szeptember 15-re annyira haladnak a marosvásárhelyi Vár felújításával, hogy a létesítményt megnyitják a látogatók előtt – nyilatkozta Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester.
A Maros megyei lakosságnyilvántartó hivatal vezetője, Codruţa Sava arról tájékoztatott, hogy miként lehet a külföldön kiállított anyakönyvi iratokat honosítani Romániában.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
A holtpontról kimozdulni látszik a Marosvásárhely Metropolisz Övezet Egyesület, melynek tevékenysége az elmúlt években jobbára csak nyilatkozatokban merült ki.
A keddi marosvásárhelyi tanácsülés napirendjén szerepel az a határozattervezet, amelynek értelmében Marosvásárhelyen, a Bernády tér közelében, a Vár szomszédságában szobrot állítanának Bethlen Gábor fejedelemnek.
Az idei Forgatag keretében nyitja meg a Maros Megyei Múzeum Az első világháború id. Kováts István fényképész szemével című vándorkiállítást. A tárlat anyaga a székelyudvarhelyi Kovács család gyűjteményéből származik.
Az Ákosfalvi Napok pénteki nyitórendezvénye teljesen más volt az előző évekhez képest. Huszárok és fúvószenekarok vonultak az utcán, ami a nemzeti identitástudathoz és történelmünkhöz kapcsolható.
A hétvégi Jeddi Napok keretében harmadszor tartották meg a Pálinkafesztivált. Idén nem a termelők külön-külön, hanem az őket tömörítő szervezet mutatta be a nedűket.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) Maros megyei kirendeltségének ügyvezető igazgatója, Daniel Ovidiu Săvâșcă felhívja a gazdák figyelmét arra, hogy tilos a szántóföldeken száraz növényi maradványokat égetni.
Nem egymagukban ünnepelték Szent István napját az anyaországi kakasdiak, hanem barátaikkal együtt, és ezúttal ismét kakast főztek a bukovinai székelyek és testvéreik.