Fotó: Boda L. Gergely
Központi ballagási ünnepségét június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján Marosvásárhelyen szervezte a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
2016. június 06., 13:322016. június 06., 13:32
A nagy előadóból vonultak az aulába és foglalták el helyüket a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara tizenegy ballagó szakának hallgatói, miközben a műsorvezető névsort olvasott. A rendezvényen részt vettek magyarországi és erdélyi közéleti személyiségek, támogató intézmények, egyetemek és alapítványok képviselői, a marosvásárhelyi egyetemek magyar vezetői, a magyar történelmi egyházak képviselői pedig áldásukat adták az ünneplőkre.
Dávid László rektor a kezdeti nehézségekről és az isteni gondviselésről, a rendszer manipulálásáról és a folytonos akadályoztatásról szólt. „A Sapientia több mint egyetem közösségünknek, hathatósan hozzájárul a fiatal értelmiségiek szülőföldön maradásához. A Sapientia keresztény értékrendet képviselő egyetem: nem az a hit, hogy amitől félünk, az ne következzen be, hanem az, hogy ha bekövetkezik, akkor biztosan mindig lesz mellettünk valaki” – mondta. Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál az egyetemépítés álmáról beszélve elmondta: nem a külső segítséget várták a Sapientia létrehozói, mertek nagyok lenni. „Vállaljanak gyereket, felelősen küldjék magyar iskolába, és vállaljanak szerepet a közéletben is. Az álom legnagyobb ellensége a közöny, a beletörődés, a közöny az élhető jövőről mond le” – fogalmazott a főkonzul.
A miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője, Brendus Réka Kodály Zoltán szavait emelte ki: „akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud”. A kertészmérnöki tanszék vezetője, Kovács Lóránt burkolt megfogalmazását mindenki értette: a piskótán nem él meg a növény, és igaz ugyan, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de attól még a hírnöke, amely így is, úgy is eljön. A matematika-informatika tanszék vezetője, Kátai Zoltán azt üzente: fogják be vitorláikba a változás szelét, és annak ellenére, hogy a tengerész nem tudja befolyásolni az időjárást, tud alkalmazkodni hozzá, és azt is tudni kell, hogy mikor kell leereszteni a vitorlát.
A végzősök nevében Móni Róbert úgy vélte, a Sapientián nincsenek ismeretlenek, csak olyan barátok, akik még nem találkoztak. A ballagókat búcsúztató Ferencz Katalin HÖK-elnök kiemelte, a bezárult ajtótól nem szabad megijedni, fel kell ismerni a kitáruló lehetőségeket.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
szóljon hozzá!