
Fotó: Haáz Vince
Nem egyszerű kis terecskét, hanem egy hatalmas, több mint négyezer négyzetméteres, kockakővel borított teret alakítanak ki a jelenlegi zöldövezet helyén a marosvásárhelyi Vár északi fala és a sétány között. Az elképzelés felháborodást keltett a környezetbarátokban.
2015. július 02., 17:082015. július 02., 17:08
2015. július 02., 17:492015. július 02., 17:49
Amikor a tavasszal elkezdődtek a régi bulevárdként ismert sétányon a favágások, a polgármesteri hivatal azzal próbálta nyugtatni a kedélyeket, hogy mindössze két, legfeljebb három fa esik a térátrendezés áldozatául. A hivatalos városházi álláspont szerint a Vár sétány alsó részére egy kis terecskét alakítottak volna ki, ahol a turistabuszok megállhatnak letenni a kirándulókat, majd gépkocsivezetőjük egy távolabbi részen keres parkolási lehetőséget. Ezelőtt másfél hónappal, érdeklődésünkre Claudiu Maior alpolgármester is még arról beszélt, hogy a turistabuszoknak mindössze egy leállósávot biztosítanak, az úttól a várfalig kialakítandó terecskét pedig sakktábla formájában növényzettel ültetik be.
Ehhez képest a Vár bejáratánál lévő pannóra kifüggesztett dokumentációból és látványtervből tisztán kiderül, hogy az, amit az önkormányzati vezetők piazettának, azaz terecskének neveznek, egy több mint négyezer négyzetméteres, kockakövezett terület. A Szabók és a Mészárosok bástyája közötti szakaszon, öt kézilabdapályának megfelelő felületre egy kis, mindössze 176 négyzetméteres játszótér is kerül, valamint néhány pad. A sakktáblaszerűen elhelyezett növényzetnek nyoma sincs a rajzon. A kövezett övezet és a restaurálásra és kiegészítésre váró várfal között a tervezőként feltüntetett marosvásárhelyi Arhing Kft. meghagyott egy 254 négyzetméteres zöld sávot. Ez a jelenleginél jóval mélyebben helyezkedik el, ugyanis valamikor árok vette körül a középkori falakat.
Portálunk megkeresésére a tervezőiroda vezetője, Szekeres Gerő elhatárolta magát a tervtől. Mint mondta, az ő cége csak az uniós alapokból folyó vár rehabilitálásával foglalkozik. „A várfal melletti árok kiásása még a mi ötletünk volt, sőt azt is javasoltuk, hogy töltsék fel vízzel, úszkáljanak ott hattyúk és kacsák, de elképzelésünk nem nyerte el a városvezetőség tetszését. A leendő árkon túl, a járda irányába semmi közünk az egészhez” – hangsúlyozta. Kérdésünkre, hogy ha nem a feltüntetett Arhing, akkor ki gondolta ki a zöldövezet felszámolását és ki tervezte a kockaköves terecskét, Szekeres annyit mondott, hogy nem tudja, de nem is érdekli.
Csegzi Sándor, a polgármester tanácsadója csodálkozott azon, hogy Szekeres Gerő nem tud a várfalon kívül, a bulevárd alsó részében kialakítandó tér tervéről, hisz – mint a városházán lévő dokumentációból kiderítette – azt is az Arhing készítette. A volt alpolgármester szerint mindenképpen meg kell oldani a turistabuszok parkolását, hisz azok mindmáig a Bolyai tetőn kénytelenek helyet keresni. Ennek ellenére Csegzi is eltúlzottnak tartja a több mint negyven ár terület kockakövezését.
Varga István környezetvédő, a Civitas Nosta Egyesület volt elnöke úgy tudja, egy elfogadott terven már nehéz változtatni. Szerinte a civil társadalom azelőtt kellett volna jelezze nemtetszését, mielőtt az önkormányzati képviselők a több mint négyezer négyzetméteres zöldövezet kövezése mellett döntöttek. „Most is lehetne valamit tenni, de az az érzésem, hogy elkéstünk. Pedig kár, hogy ekkora zöldövezetet felszámolnak a belváros egyik legszebb részén” – sajnálkozott a városvédő egyesület volt vezetője.
Közben a vár nyugati, azaz főtér felőli oldalán elkezdődött a járda javítása. A munkások felszedték a múlt század elején lerakott sárga padkaköveket, és betonból készültekkel helyettesítették. A városban eddig mindenütt, ahol 1990 után gyártott betonpadkát helyeztek el, három-négy év alatt tönkrement.
A Vár restaurálását végző cég hamarosan kicseréli a nyugati fal fölötti tetőzetet – tájékoztatott a tervet készítő Arhing vezetője. A tavaly elkészített „simléder” kicserélésére azért van szükség, mert a róla leérkező esővíz a Vár falát mosta. A fallal kapcsolatosan Szekeres Gerő elmagyarázta, azért tartotta szükségesnek a levakolását, mert a korabeli képeken és előkerült tervrajzokon is látszik, hogy ott vakolat volt hajdanán.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!