Múlt vasárnap kezdődött és csütörtökön ért véget a Nyárádszentlászlón évente szervezett református gyerektábor. Ezúttal nemcsak közép-nyárádmenti gyerekek, ifjak vettek részt, hanem más erdélyi és magyarországi csoportok is.
2015. augusztus 06., 19:022015. augusztus 06., 19:02
Az idei tábor már címében is másabb volt az eddigieknél: Keresztyén önismeret és honismeret – azaz az egyházi mellett idén nemzeti jelleget is kapott és első alkalommal kapcsolódtak be a programba a testvértelepülések is, Bácsmadaras, Kunmadaras, Mezőmadaras és Csíkmadaras – mondta el elöljáróban Koncz László Ferenc backamadarasi lelkész. Bekapcsolódtak a környező települések is, Szentgerice, Szentlászló, Nyomát, Szentháromság, de Marosvásárhelyről és Szovátáról is volt részvevő. Összesen ötven gyerek sátorozott a szentlászlói templom udvarán, tanult, szórakozott és pihent, és derekasan kivették részüket a programból a gyerekek kísérői is – mindezért Istennek adtak hálát.
Reggelente tornával kezdtek, majd áhítat következett, csoportos tevékenységek, versenyek, kézműves foglalkozások (bútor- és CD-festés, karkötők készítése) és játék töltötte ki a napokat, de meglátogatták a szentlászlói unitárius műemléktemplomot, Nyomátra is átruccantak – egyes gyerekek életükben ekkor ültek először lovas szekéren. Az élményeket és a tanultakat a résztvevők szerda este mutatták be a szülőknek.
A lelkész elárulta: régi álma volt, hogy együtt táborozzanak a testvértelepülések, mert egyszerre vagyunk magyarok és keresztyének, és ez a két dolog nem választható szét: minél jobb keresztyének vagyunk, annál jobb magyarok leszünk. A tábor csütörtök délben sátrat bontott, hiszen pénteken minden testvértelepülés küldöttsége Bácsmadarasra utazik a Madarasok idei találkozójára.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!